top 50

2018.11.30. 11:30

Heves megye gazdasági főszereplőivel mutattuk be a Top 50 kiadványt

A megye gazdasági mutatói sok tekintetben követték az országos trendeket.

Tóth Balázs

– Végre nyugati színvonalon dolgozhatnak a multinacionális és hazai tulajdonú cégek, nem a lemaradás behozására, hanem a technológia továbbfejlesztésére kell törekedni – hangsúlyozta dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a tizenegyedik Heves megyei Top 50 kiadvány bemutatóján. Dr. Bánhidy Péter elmondta, az utóbbi tíz évben a gazdaság teljesítménymutatói javultak, a foglalkoztatottság nőtt, s megjelent a munkaerőhiány.

Tizenegyedik alkalommal jelent meg a félszáz legnagyobb Heves megyei vállalatot és a gazdasági folyamatokat bemutató kiadvány Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Lukács György, a NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója a kiadványban bemutatott, 2017-es üzleti évről beszélt. A foglalkoztatottak száma tavaly csökkent, de az álláskeresőké is. Az országos átlagnál kedvezőtlenebb a munkanélküliségi helyzet, de már közelít hozzá. Az 58 százalékos aktív foglalkoztatotti arány nem túl jó, és meg is torpant a korábbi évek javulása. A bérek emelkedése átlagban 16 százalék volt, s nemcsak a kormányzati intézkedések miatt, hanem önszántukból is emeltek a cégek. A megyei átlagbér már az országos átlag felett van picivel, s az is jellemző, hogy a legnagyobb cégeknél lehet a legjobban keresni. Nagy a verseny a munkaerőért, jelzések szerint vannak, akik kigazdálkodhatatlan fizetéssel csábítják a dolgozókat.

A vállalkozások száma ötvenezer körül alakult 2017-ben, a társas vállalkozások száma csökkent. Egyre több a katás adózást választó egyéni vállalkozó. Lu­kács György kifejtette, a vállalkozások nettó árbevétele tavaly 8,2 százalékkal 1804 milliárd forintra nőtt, ezen belül az export (1063 milliárd forint) 11 százalékkal bővült. A kivitelért a top 50 vállalkozói kör felel, míg a kisebb cégek a belföldi forgalomban erősek, a hazai eladások 4,3 százalékkal emelkedtek. A vállalkozások 352,4 milliárd forintnyi hozzáadott értéke jó, de a 4,5 százalékos emelkedés elmarad az országostól.

Kitért arra, hogy a megyei vállalatok jövedelmezősége (3 százalék) csak az országos átlag bő fele. Tavaly csökkent a cégek eredménye, igaz, ez országos tendencia és egy-két vállalat húzza le. Az igazgató megjegyezte, a beruházásokon, tőkeviszonyokon kívül itt is tetten érhető egy-két cég üzleti döntése, amely komolyan befolyásolta a megyei számokat. Csökkent az osztalék és a felajánlott társasági adó is.

Továbbra is húzóágazat a gépipar – amely dominálja az exportot –, az energiaipar és a kereskedelem. Fejlődik a kohászat, illetve a vegyipar (gumiabroncsgyártás). A megye gazdaságát néhány nagyvállalat dominálja, sok a tőkeszegény kisvállalat, kevés a középméretű társaság. A megye gazdasági tengelye növelte előnyét az azon kívül eső területekkel szemben.

Lukács György elmondta, a gazdasági szereplők 2017-ben 256,8 milliárd forintot fizettek be az államkasszába, ami 9,2 százalékos növekedés egy év alatt. Idén 252 milliárd forintot vár az adóhivatal.

Kühne Gábor, a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője kiadványainkat mutatta be a cégvezetőknek. Az elmúlt egy évben is történtek átalakulások, a lap megyei tartalmú oldalainak száma nőtt, a Heol.hu és a kapcsolódó közösségi oldalak látogatottsága tovább emelkedett.

File Sándor, a megyei iparkamara gazdaságfejlesztési igazgatója az Európai Vállalkozói Parlament jelentőségéről beszélt. A cégek küldöttei kétévente gyűlnek össze 2008 óta és nyilvánítanak közvetlenül véleményt. Például a klímavédelemben, amelyben arra intenek, ne menjen a versenyképesség rovására. De szót emeltek a közös belső piac érdekében, s azt kérték, erősítsék a kisvállalkozások exportlehetőségeit. Határozataiknak van foganatja, igaz, 7–8 év egy ügy átfutása az Európai Unió döntéshozóin. Így a vállalkozók már 2010-ben támogatták szabadkereskedelmi egyezmények kötését, valamint az elektronikus aláírások engedélyezését.

Jó évet zárnak 2018-ban is a Heves megyei cégek

Lőrincz László, a Hevesgép Kft. ügyvezetője szerint a cégnek változatos, izgalmas éve volt, de a sok munkával, szorgalommal, kitartással a várakozásnak megfelelően fog alakulni. Egyértelműen jobb lesz, mint a tavalyi esztendő volt.

– Korábban befektetett munkánk, fejlesztéseink most fordulnak termőre, a belföldi, de leginkább a nyugat európai exportpiacunk jelentősen bővült. A mezőgazdaság szinkronban a biológiai és agrártudományi újdonságokkal kikényszeríti a technológiai háttér fejlődését, igény jelenik meg elsősorban digitalizációra, helyspecifikus műveletek elvégzésére. Ebben egyértelműen fejlődtünk – mondta Lőrincz László.

Balogh László ügyvezető szerint 2018 az SBS Kft. szempontjából az elmúlt négy év egyik legjobbja forgalomban, eredményben is.

– Most adtuk át az új automata lemezraktárat, ami elmozdulást jelent a digitális gyártás irányába. Zajlik gyártóeszköz-vásárlás, s lesz egy harmadik beruházási csomag is. Ezek a hatékonyságnövelő fejlesztések elsősorban középszintű végezettségű munkatársakat igényelnek, de hegesztőt, lakatost is folyamatosan keresünk – fejtette ki Balogh László.

 

 

 

Címkék#top 50

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában