Sirok

2018.11.25. 07:00

Nem hagyták veszni a palóc kultúrát: idén Sirokban versengtek a mesemondók

„Kellemes, fészekmeleg délután” – így jellemezte Román Gáborné Maja néni a megyei palóc ­mesemondó versenyt, melyet az ­előző évektől eltérően idén Sirokban rendezett meg a helyi önkormányzat november 16-án.

Barta Katalin

Forrás: beküldött

Maja néni 19 évvel ezelőtt álmodta meg a rendezvényt, amely 18 éven keresztül töretlenül szolgálta a népmesei hagyományok ápolását, a palóc kultúra megőrzését.

Az idén tavasszal azonban úgy döntött a Forrás Gyermek Szabadidő Központ vezetősége, hogy évek óta futó versenyeik közül négyet megszüntet, köztük a palóc mesemondót.

– Ekkor határoztuk el Sirokban, hogy nem hagyjuk veszendőbe menni a kultúra eme gyöngyszemét. Az önkormányzat és Tuza Gábor polgármester támogatásával 19. alkalommal Sirokban hirdettük meg a találkozót – összegzi az előzményeket Rajnavölgyi Vilmos, az Országh Kristóf Általános Iskola magyar tanára, majd így folytatja: – Nem volt nehéz dolgunk. Számos támogató érdeklődés erősítette bennünk, hogy jó ügy mellé álltunk. Többen is jelezték, hogy a kultúra iránti szeretetüktől vezérelve ingyen vállalják a zsűrizést, segítenek a szervezésben.

A zsűri elnöki tisztet, Baráth Zoltán, a Babszem Jankó Színtársulat vezetője töltötte be. Segítői Román Gáborné és Pauer Erika, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár gyermekkönyvtári részlegének munkatársai voltak. Az intézmény ezzel támogatta a találkozót.

A szokásoknak megfelelően összeállt a diákzsűri is. Csupa olyan siroki fiatal, akik néhány éve még a község színeiben nyerték sorban a díjakat a különböző kulturális versenyeken: Benedek Fanni, Samu Vivien, Brezvai Krisztián.

A péntek délutáni kezdésre megtelt a terem, Tuza Gábor polgármester pedig örömmel nyitotta meg a rendezvényt. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még a dobkályha villódzó fényeinél mesélt nekik az édesapjuk. Amikor a Világszép nádszál kisasszony legalább annyira népszerű mesefigura volt, mint ma a Spongya Bob. Biztatta a jelenlevőket, hogy folytassák szeretettel a mesélést, szerezzenek vele örömöt maguknak és másoknak is.

Sirokban talált otthonra a palóc mesemondó Beküldött fotó

Ezt a kérést a péntek délután versenyző gyerekek teljesítették is. Széles repertoárt mutattak be a hallgatóságnak. Sorjáztak a klasszikus, a vidám, a cigány és a bugyuta mesék. Megtudtuk, hogy jár, aki irigy, és képzeletben Krisztus urunkkal is ellátogattunk egy éjszakai szállásra, ahol – ha csodák nem is –, de vicces, váratlan fordulatok annál inkább történtek.

A felkészült előadók színvonalas, élvezetes előadásokat nyújtottak. Volt, aki ízes tájszólással, volt aki népviseletben, ám mindegyikük csillogó szemmel adta elő kedvenc történetét. A közönség pedig jókat kacagott a bolond falusiakon vagy épp a szekérről lepotyogó cigányokon.

A barátságos légkörű versengés végén a nézők között üldögélő elsős kislány – Járdán Izabella – is kedvet kapott, és megkérdezte, ő elmondhatná-e a meséjét. Természetesen neki is járt a lehetőség. Rögtönzött előadását nagy tapssal jutalmazták.

Ezután a zsűri visszavonult tanácskozni, majd odaítélte a jutalomkönyveket azoknak, akik megérdemelték. Némi egyeztetés után végül az ítészek arra jutottak, hogy minden szereplő megérdemel valamilyen jutalmat, így senki nem távozott aznap Sirokból ajándék nélkül.

Baráth Zoltán gratulált a résztvevőknek, és biztatta őket a folytatásra, mert olyan dolgot művelnek, ami mindannyiuk, mindannyiunk örömére és épülésére szolgál. Néhány szakmai tanács után végre azt is megtudhatták a versenyzők, hogy kiket tartottak ezen a délutánon a legjobbaknak. Szó esett arról, hogy a verseny mégis visszakerülhet Egerbe. Mivel Siroknak nem célja mások rendezvényeivel konkurálni azzal, az idei szervezők jó szívvel vették tudomásul, hogy visszaáll a dolgok régi rendje.

A versenyzők és a közönség is nyert

A palóc mesemondó verseny győztese Benedek Marcell lett. Ő a siroki Országh Kristóf Általános Iskola 6. osztályos tanulója. Második helyen végzett a parádi Fáy András Általános Iskola nyolcadikos diákja, Puporka Eszter Éva. A harmadik helyezést Hajas János Domokos érdemelte ki, aki az Egerből az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Gyakorló Általános Iskolájából érkezett. Hárman különdíjat kaptak „kimagasló mesemondásukért”: Figeczki Flóra (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium), Bíró Árpád Bendegúz (EKE Gyakorló Általános Iskola), Kuzman Vivien (Országh Kristóf Általános Iskola).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában