Helyi közélet

2019.01.18. 20:18

Ákos titkos manói a könyvtárban

G. R.

„Nem a műveim által szeretném elérni a halhatatlanságot. Úgy szeretném elérni, hogy nem halok meg.” Woody Allentől kölcsönvett gondolattal emlékezett 2017-ben elhunyt barátjára Rázsi Botond, Eger alpolgármestere a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban péntek este.

Az emlékesten a fiatalon elhunyt Nagypál Ákos, az Egri Városi Televízió egykori munkatársa verseskötetét mutatták be, amelyet barátai kezdeményezésére dr. Lisztóczky László irodalomtörténész szerkesztett, s a bibliotéka adott ki Titkos manók tánca címmel.

– Ákosban ott volt az eredendő tisztaság, tudott kevés szóval sokat mondani. Ez köszön vissza a verseiben is, amelyek kötetbe rendezve tesznek hozzá emlékéhez – mondta Lisztóczky tanár úr az esten.

Ungvári P. Tamás, illetve a könyvet illusztráló Turcsányi Sándor Turpi előadásában a verseken keresztül ott volt az bemutatón Nagypál Ákos humora, komolysága, jósága, játékossága, kedvessége, udvariassága, mindaz, amit szerettek benne mindazok, akik megtöltötték az egri könyvtár legnagyobb termét pénteken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában