Markhot Ferenc Kórház

2019.01.15. 14:00

Most kiderül, miért van az egri kórházban vonalkód-leolvasó

Mit keres vonalkódolvasó egy kórházban? Az egri Markhot Ferenc Kórház igazgatója, dr. Vácity József megosztotta a Heollal a titkot. Az országban elsőként bevezetett új gyakorlat – a GS1 szabványrendszer – a költséghatékonyságot és a magasabb szintű betegbiztonságot segíti elő. Az így megspórolt forintokat pedig visszaforgatják a betegellátás fejlesztésébe.

Guti Rita

A gyógyszerek, egészségügyi szakmai anyagok kórházba érkezésüket követően addig nem kerülnek a raktári polcokra, osztályokra, míg mindegyiket egyedi vonalkóddal nem látják el. Innentől nyomon követhető az útjuk, az is, melyik betegnél, milyen beavatkozáshoz mennyit használtak fel belőlük. Az egri kórházban több mint egy éve, 2017 szeptembere óta így megy ez, s nem csak pluszinformációt nyertek belőle. Azaz nemcsak azt tudták meg, pontosan mennyit is költ az intézmény egy-egy beteg ellátására, hanem a program segítségével racionalizált gyógyszer- és eszközfelhasználásnak köszönhetően összesen tíz százalékkal lejjebb tudták szorítani a költségeket, tudtuk meg a kórházat vezető dr. Vácity Józseftől.

Egerben már követhető, pontosan mennyibe került egy-egy gyógyulás
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– A vonalkódrendszer, illetve egy újfajta költségszemlélet, az ápolási nap alapú keretgazdálkodás hatékonyabb betegellátást és költségkímélő menedzsmentet tesz lehetővé – hangsúlyozta az igazgató. – A kórházi intézményekben a fekvőbetegről sok mindent tudtunk eddig is, hiszen a kórtörténet, a diagnózis, a gyógyszerelés ismert az őt ápolók, gyógyítók előtt, de eddig nem tudtuk számokban kifejezni: hogy pontosan mennyibe került egy adott beteg gyógyítása, pedig ez az adat minden kórházi intézmény működésében meghatározó elem – tette hozzá.

Nem véletlen, hogy több új, az egészségügyi szektort érintő uniós rendelet is foglalkozik az egységesített adatokkal az átláthatóbb ápolási folyamatok elérése érdekében. Az egyik EU-rendelet hatása például, hogy 2019 februárjától egységesedik a vényköteles gyógyszerek, más rendeletek okán 2020-tól az orvostechnikai eszközök azonosítása és jelölése, és a jövőben mindez a globális GS1 szabványrendszer elemeivel valósul meg.

– Az egri kórház nem várta meg az EU-s rendelkezés hatályba lépését, hanem már 2017 őszén megkezdte egy, a GS1 szabványrendszeren alapuló belső kódrendszer kialakítását, mielőbb kihasználva a szabvány adta lehetőségeket, és az abból származó előnyöket. Amint az EU-s rendelet életbe lép, számunkra jóval könnyebb lesz áttérni az egészségügyi termékek csomagolásán található GS1-szabványos kódok automatikus beolvasására – jelentette ki Vácity doktor.

Az esetszintű kont­rollingnak köszönhetően minden egyes gyógyításról forint­ra pontosan tudják, mennyi volt a költsége, mennyi volt a bevétel. Olyan informatikai rendszert fejlesztettek ki, ahol a szakdolgozók adminisztrációs feladatai gyakorlatilag szinte megszűntek, mert felvettek speciálisan erre a feladatra négy munkatársat. A főigazgató szavai szerint a tízszázalékos költségmegtakarítás azért is jelentős, mert a most lefaragott költségek, azaz a gyógyszer, egészségügyi szakmai anyag ellenértéke a kórház költségeinek ötödét teszi ki. Egy egri kórház méretű intézménynél a megtakarítás így akár húszmillió forint is lehet, s ezt a pénzt vissza tudják forgatni az ellátásba, új eszközöket vásárolhatnak belőle az intézménynek.

Úttörő munkát végeznek Egerben

Bő egyéves tapasztalattal rendelkeznek az esetszintű kontrollingról a Markhot kórházban, s már vannak, akik szívesen alkalmaznák is az itt bevezetett szabványt. Vácity József elmondta, a hónap végén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szakembereit látják majd vendégül. Ők azért érkeznek, hogy megismerjék az Egerben sikerrel bevezetett jó gyakorlatokat, többek között a vonalkódrendszert.

Ennek előnye, hogy akár havi bontásban is tudják listázni, mennyit költött a kórház például egy adott betegség gyógyítására, mennyi gyógyszert használtak fel. Látszik az is, ha valahol kiugró a költés, ami nem jelent feltétlenül hibát, de vizsgálhatják, mi okozta. A betegbiztonság is nő a rendszer által, hiszen a program figyelmezteti az orvost, ápolót, hogy az adott gyógyszert meddig célszerű kapni a páciensnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában