eger

2019.02.12. 18:30

Még szebb és komfortosabb lett a Balassi

Megújult tantermekkel, továbbá öltözőkkel és egy új sportudvarral is gazdagodott az Egri Balassi Bálint Általános Iskola az elmúlt hónapokban.

Süli K.

Az intézményben a közelmúltban több mint százmillió forint értékben végeztek fejlesztéseket, szebb, komfortosabb lett az iskola. A projekt keddi záróeseményén elhangzott, három természettudományos termet és szintenként két-két ilyen helyiséget újítottak fel, amelyekbe új eszközöket is vásároltak. Ezen felül az A épületben nyílászárókat is cseréltek, felújítottak két tornatermi öltözőt és egy 620 négyzetméteres külső sportpályával is gazdagodott az iskola.

Lachata István intézményvezető kiemelte, a felújítással járó „hadiállapot” véget ért, a jól megérdemelt béke ideje következik az iskolában.

A beruházást már tavaly nyáron szerették volna megvalósítani, de eredménytelen közbeszerzési eljárás miatt ez nem sikerült, ezért csak tanév közben tudták elvégezni – ismertette a részleteket Ballagó Zoltán. Az Egri Tankerületi Központ igazgatója kiemelte,nagy köszönettel tartoznak a pedagógusoknak, szülőknek, gyermekeknek a türelmükért.

Az igazgató elmondta, az elmúlt években három komoly pályázaton indultak sikerrel, aminek köszönhetően több mint hárommilliárd forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyert a tankerület. Ebből az egyik, nyolcszázmilliós pályázat keretében hét intézmény fejlesztése valósul meg, köztük a Balassi Bálint Általános Iskoláé is. Aláhúzta, sok feladat van még hátra, folytatódik a beruházások sora, nyáron a sarudi, a kiskörei és a kompolti iskolában kezdődnek munkálatok.

Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese beszédében kiemelte, az elmúlt évtizedek legnagyobb iskolafelújítási hulláma zajlik hazánkban, több száz újul meg országszerte. Kifejtette, csak a tankerületi központok által fenntartott intézmények fejlesztésére 95 milliárd forintnyi európai uniós támogatás áll rendelkezésre, s a központi költségvetésből is fordítanak e célra.

Habis László, a megyeszékhely polgármestere is üdvözölte a megjelenteket. Hangsúlyozta, egy város jövője a családokban, az óvodákban és az iskolákban dől el, ezért Egerben kiemelt hangsúlyt fektetnek ezek megfelelő működésére. Büszkék Eger iskolaváros jellegére, nemcsak annak évszázados múltja miatt, hanem a város jelenlegi oktatásban betöltött kiemelt szerepe okán is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában