Riolittufa

2019.03.16. 11:30

Különleges ösvénnyel óvják a szomolyai kaptárköveket

A bemutatást és az értékek megóvását is szolgálja a fejlesztés.

L. R.

A Bükk-vidék Geopark egyik legjelentősebb geoturisztikai vonzerejeként hivatkozik a szomolyai kaptárkövekre a területet ­kezelő Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a közleményében, amelyben az azt érintő, a látogatást megkönnyítő, és a különleges sziklaképződmény megóvását szolgáló munkálatokról számol be. A turistaúton megközelíthető vén-hegyi kaptárkövek területe egyben terepi bemutatóhelyként is funkcionál, amelyet különféle szakmai egyeztetések, felmérések és hosszas tervezés után vetettek alá a turisztikai célú fejlesztéseknek az elmúlt esztendőben.

Mondhatni „akadálymentesültek” a kaptárkövek Fotó: beküldött

Az igazgatóság a kaptárkövek területén fém járóplatformokból építtetett egy különleges ösvényt, amellyel alapvetően a taposási erózió megszüntetését és a sérülékeny riolittufa-sziklák megóvását tűzték ki célul. Ugyanakkor szempont volt még az is, hogy ezt a részt a turisták számára könnyebben bejárhatóvá, a tanösvényt pedig információkban gazdagabbá tegyék. Ennek érdekében ez év tavaszán tájékoztató- és ismertetőtáblákat is tető alá hoztak – szó szerint – egy tájba illő esőpavilon felállításával.

Helyet kapott még ezen a területen több pihenőbútor és egy napelemsziget, amely a megfigyelőkamerák működtetését szolgálja. A bemutatóhely bejáratába állított kapu jelképes: a kaptárkövek továbbra is belépőjegy nélkül, vagyis szabadon látogathatóak.

A BNPI a különleges geológiai érték széles körű megismertetése érdekében 2018-ban több tájékoztató kiadványt is kibocsátott, de bőségesen informálódhatnak az érdeklődők a Bükk-vidék Geopark alakuló honlapján is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában