TÁMOGAT-LAK

2019.05.13. 11:30

Jobb körülményeket biztosítanak a fogyatékkal élőknek Hevesben

Az új építésű ingatlanokban házanként tizenkét embert tudnak majd befogadni.

Süli K.

Két településen öt lakóházat építenek a TÁMOGAT-LAK Férőhelykiváltás Andornaktályán című projekt keretében, az épületekbe a Heves Megyei Aranyhíd Egyesített Szociális Intézmény Andornaktályai Szociális Otthonának hatvan lakója költözik majd. Az 589 millió forintból megvalósuló projekt nagyban hozzájárul a fogyatékos emberek életminőségének javításához, jogaik érvényesítéséhez – derül ki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves Megyei Kirendeltsége lapunknak eljuttatott közleményéből. A dokumentum szerint négy ingatlan Makláron, egy pedig Nagytályán épül majd, a kiváltott andornaktályai intézményben pedig új szolgáltató központ létesül alapszolgáltatások nyújtásához és a foglalkoztatás megvalósításához.

Az új építésű ingatlanokban házanként tizenkét embert tudnak majd befogadni, az otthonokban biztosítottak lesznek az önálló vagy részben önálló életvitelhez szükséges feltételek, és a szükségleteknek megfelelő felügyelet. A családi házas lakókörnyezet és az átalakult intézményi működési forma lehetővé teszi a fogyatékossággal élők önállóbb döntéshozatalát, képességeik fejlődését. A megváltozott körülményekhez való könnyebb alkalmazkodás érdekében a lakók felkészítő foglalkozásokon fognak részt venni.

Az Andornaktályai Szociális Otthon felszabaduló része a továbbiakban szolgáltató központként működik tovább. Tevékenységi körükbe tartozik majd az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a közösségi ellátás, a nappali ellátás, valamint a fejlesztő foglal­koztatás.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában