mozgalom

2019.07.04. 17:30

Egy hónap műanyag nélkül; értsük meg, új bolygónk nem lesz

Nyolc éve indította ­útjára a műanyagmentes július elnevezésű kezdeményezést az ausztrál Plastic Free Foundation. Azóta több mint százhetven országban vitték tovább az ötletet, köztük hazánkban is.

Molnár Helga

Fontos valamennyiünk számára a környezetünk megóvása, ezért indult a mozgalom is. Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A műanyagmentes időszak lényege, hogy egy hónapon át nemet kell mondani az egyszer használatos műanyagokra, helyettük tartósabb csomagolót használni. Évente 300 millió tonna műanyagot termelünk. Ezeket sokszor csupán pár percig vesszük igénybe, de több száz év alatt sem bomlanak le.

– Ebben a hónapban szem előtt tartom, hogy minél kevesebb műanyagot használjak – hangsúlyozta egy általunk megkérdezett egri fiatal. Eszter igyekszik a nejlonzacskót papírra cserélni, s műanyag flakon helyett dobozos üdítőt vásárolni.

– Már egy ideje csak ökotáskát hordok magamnál, ami a reklámszatyrokat váltja ki. Maximálisan elégedett vagyok vele, hiszen környezetbarát, nem szakad, mindemellett esztétikus is – tette hozzá. A kihívásról annyit mondott, lényeges, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá, hiszen ez ma a legégetőbb kérdés.

Egy egri belvárosi üzlet tulajdonosa, Gabriella is megpróbálkozik az alternatív megoldással. Elhatározta, ebben a hónapban nem csomagol műanyag zacskóba, a portékáit papírdobozokba rakja.

Fontos valamennyiünk számára a környezetünk megóvása, ezért indult a mozgalom is. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Csatlakozna ön is a műanyagmentes július nemzetközi kihíváshoz? A zöldneklennijó.hu honlap szerint így érdemes nekikezdeni! Kezdőként a vásárlás az, ami során a legtöbbet tehetünk. Ha műanyaghulladékokról van szó, akkor annak bizony jelentős hányada csomagolóanyag. Ezeket rendszerint csak rövid ideig veszik igénybe, egy kis odafigyeléssel jelentős mértékben csökkenthető a mennyiségük. Amit csak lehet, vásároljuk meg kimérve, saját tárolóban. Gyümölcs, zöldség, hús- és tejtermékek, valamint gabonafélék is egyre több helyen kaphatók ebben a formában. A kezdeményezés kiötlői, az ausztrál Plastic Free Foundation szakemberei is azt tanácsolják, hogy kerüljük az agyoncsomagolt termékeket, például a falatonként tárolt édességeket, vagy a habtálcán előre összeválogatott leveszöldséget fóliával körbetekerve.

Hozzáteszik továbbá, hogy vigyünk magunkkal szatyrot, az sem baj, ha még nincs textil, kerítsünk elő akár egy műanyagból készültet egy előző vásárlásból. A lényeg, hogy újat ne kérjünk. Amiből csak lehet, válasszunk üveg- vagy papírcsomagolást! Eszter is a műanyag flakonos ketchup és mustár vagy műanyagvödrös savanyúság helyett üveges kiszerelésűt vásárol majd. Ha könnyen fogyó, vagy tartós termékekről van szó, nagyobbakat szerez be, ezek esetében ráadásul nem csak az áruk, hanem az egységnyi portékára jutó csomagolóanyag is kevesebb.

Otthon is figyeljünk: mosható edénybe pakoljunk fólia helyett mindent, amit csak lehet. Nem baj, ha nem lesz tökéletesen műanyagmentes a hónap, tűzzünk ki egy egyéni célt, szakítva a szokásainkkal, hiszen nem szabad elfeledni: nincs másik bolygó, ahová költözhetnénk!

Kerülendő műanyagtermékek a tasakok, zacskók, kézi sztreccsfóliák, ragasztószalagok, simítózáras (lezárható) tasakok, hulladékgyűjtők, szemetes- és meszeszsákok, gumigyűrűk, a polietilén, a zsugorfólia tömlők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában