tourinform

2019.07.01. 16:54

Önkéntesek segítik a turistákat Egerben

Huszonhárom önkéntes segíti július 1-jétől az egri Tourinform és Turisztikai Desztinációs Menedzsment munkáját.

Süli K.

Az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. áprilisban önkéntes programot hirdetett, melynek célja, hogy minél magasabb színvonalon valósuljon meg az Egerbe érkező vendégek kiszolgálása. Emellett lehetőséget szerettek volna teremteni az egrieknek arra, hogy aktívan részt vehessenek a város turizmusában – tájékoztatta lapunkat Hegedűsné Majnár Márta. Az Eger Városi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette, az önkéntesek július 1. és december 31. között segítik majd a szervezet munkáját, de ezt úgymond próbaidőszaknak tekintik, abban bíznak, hogy jövőre is folytatódhat az együttműködésük a közreműködőkkel.

– A jelentkezők száma felülmúlta a várakozásainkat, ennek nagyon örülünk, pont ideális ez a létszám. Három fő területen tevékenykednek majd az önkénteseink, lesznek, akik a tourinform irodában segítenek, mások szövegíróként, illetve fotósként támogatják a munkánkat. Mivel önkéntesekről beszélünk, mindig ők határozzák majd meg, hogy egy adott hónapban mit tudnak vállalni, természetesen idejekorán egyeztetünk velük a várható tennivalókról – részletezte az ügyvezető. Elmondta, a feladat megkezdése előtt a jelentkezők részt vettek egy tanfolyamon, amelyen szakemberek segítettek nekik megismerni a megyeszékhely és a térség nevezetességeit, de arról is kaptak tájékoztatást, hogy milyen lehetőségeket kínál a város a kerékpáros turistáknak. A cél az volt, hogy minél szélesebb körben tudják tájékoztatni a hozzájuk segítségért fordulókat. Abban bíznak, hogy hosszú távú, akár évekre nyúló együttműködést tudnak kialakítani az önkéntesekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában