Táncművészet

2019.09.12. 18:54

Stúdiószínházi táncfesztivál jön Egerbe

Nyolcadszor rendezi meg közösen a Stúdiószínházi táncfesztivált szeptember 25–29. között a GG Tánc Eger és a Gárdonyi Géza Színház.

Sz. K.

Az előadás-sorozat országos merítést kínál a műfaj szerelmeseinek. A programokról sajtótájékoztatón számolt be Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója csütörtökön az intézményben. Ismertette, a Topolánszky Tamás által megálmodott, hagyományteremtő jelleggel létrehozott fesztivál kezdetben az első volt a Dunától keletre. Egyre keresettebb, egyre ismertebb, egyre több nagynevű együttes, koreográfus, rendező tiszteli meg az eseményt jelenlétével.

Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője kijelentette, műfaji szempontból nyitottak, általában a kortárs tánctól a néptáncig és a klasszikus balettig szinte minden műfaj megjelent már, csak úgy, mint az élő zene és a próza is. – Idén két kortárs néptánc alkotóműhelyből is hívtam produkciót. Fontos, hogy a velünk egy cipőben járó tánctagozatokat mindig megmutassuk az eseményen – fogalmazott. Hozzátette, az emberek egyre nyitottabbak a tánc iránt.

A cél közelebb hozni a tánc műfaját a közönséghez, a közönséget a táncművészethez. Frenák Pál Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus rendezésében mutatják be első nap az In_Time című előadást. Hangsúlyozta, a próbafolyamatok során a művészi tartalmat próbálja megfogalmazni, elmondta, egyetlen egy darabjában sincs lineáris történetvezetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában