Öregdiákok

2019.11.06. 10:10

Őrzik a hagyományokat, tovább építik a közösséget Egerben

Az Egri Tanító- és Tanárképzős Öregdiákok Baráti Köre Ifjúsági Tagozatot szervez, amelyről tájékoztatót tartottak a napokban a Líceum Tittel Pál Könyvtárában.

M. H.

Az öregdiákok életéről is szólt az elnök, Hegedűs Tibor

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A baráti kör elnöke, Hegedűs Tibor a leendő tagoknak a tanítóképző történetéről és a kör életéről is beszélt. Mint mondta, a tanítóképző 131 évig működött, útja göröngyös volt, míg 1959-ben megszűnt.

– Az öregdiákok megújuló összejövetele 1993-ban volt, és 2019-ban már a huszonhatodik Prepa napot ültük – részletezte az elnök. A működésükről úgy szólt, éves munkaterv alapján működnek, 120-130 tagot számlálnak.

Az öregdiákok életéről is szólt az elnök, Hegedűs Tibor Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– Fontos számunkra a hagyományok ápolása, a közösségépítés, a megemlékezés. Programjaink közt szerepel a színházlátogatás, nyársalások, kirándulások. Legközelebb a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárba várnak bennünket – tette hozzá. Kiemelte a Prepa napi karácsonyt, amit már gőzerővel szerveznek.

– A baráti kör működése azért is fontos, mert tagjaink között már sokan élnek egyedül, nálunk így társra találhatnak – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában