Magyar Tudomány Ünnepe

2019.11.11. 16:42

Számos rendezvényt kínálnak Heves megyében a tudomány ünnepén

Az Eszterházy Károly Egyetem idén is csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia által koordinált Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényhez, melynek keretében novemberben negyven tudományos s művészeti programot kínálnak érdeklődőknek az intézmény négy campusán.

M. H.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A nyitó konferenciát hétfőn rendezték a Líceum Kápolnájában. Dr. Liptai Kálmán rektor a megnyitón elmondta, a rendezvény az értékteremtő tudomány jegyében telik. Az országgyűlés november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította, így 2003 óta minden évben ez a nap egy több hétig tartó tudományos rendezvénysorozat kezdete. Alkalmat kínál a kutatók és a tudomány iránt érdeklődő közönség találkozására.

Az eseményhez az Eszterházy Károly Egyetem (EKE), a hagyományaihoz híven, ebben az évben is szervez programokat minden érdeklődő számára az Értékteremtő tudomány jegyében. Az EKE intézményi megnyitó ünnepi ülése hétfőn volt, ahol a köszöntőket követően az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett, az eredményes oktatói-kutatói utánpótlást szolgáló Új Nemzeti Kiválóság Program keretében ösztöndíjat nyert hallgatóknak és kollégáknak adták át az ösztöndíj-szerződéseket. Ezt követően az egyetem két, nemrégiben kinevezett egyetemi tanára előadásaikkal nyújtottak betekintést a tudomány világába. Ezen túl novemberben számos rendezvényt kínálnak még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában