hulladék

2020.01.27. 20:11

Állandó gondot okoznak az illegális szemétlerakók Heves megyében

Hegyekben állt az építési törmelék Eger külterületén, az Egerbakta felé vezetőn 24-es úttól úgy másfél kilométerre, tudtuk meg dr. Bánhidy Pétertól Eger aljegyzőjétől.

Sz. M. L.

A területet a tavalyi évben tisztították meg, nem tartott sokáig még újratermelődött a szemét

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

– A lerakásról a mezőőri szolgálattól szereztünk tudomást. Lerakójának beazonosítása folyamatban van, ami után hulladékgazdákodási eljárást indítunk és a jogi csoport továbbítja a rendőrségnek az esetet – részletezte, s hozzátette: a szemétkupac a nyilvánosságra kerülése után kivételesen gyorsan el is tűnt.

– Novaj határában sajnos akad hulladékból mindenféle amit el lehet képzelni. Elhullott állattetem, pelenka, tű, autógumi és használt higiéniás termékek. A határt borító szemét okozói túlnyomórészt nem novaji polgárok. Édesapám tevékenykedett hulladékszállításban, bevett szokás volt, hogy ha találtak valamilyen beazonosításra alkalmas iratot a kupacokban, elmentek és felszólították az illetőt – ezt már Demkó Gábor, Novaj polgármestere mondta, s hozzátette: a hulladékot lerakók annyira érdektelenek, hogy iratokat, igazolványokat hagynak közte, így könnyen beazonosíthatóak.

A területet a tavalyi évben tisztították meg, nem tartott sokáig még újratermelődött a szemét
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

A településvezetők, szerint leggyakrabban nem a helybéliek ömlesztik a határba a szemetet. Persze ha mindenki a szomszédos faluhoz viszi inkább a hulladékot, előbb-utóbb aligha marad tiszta település.

A szelektív gyűjtőkhöz vagy az illegális lerakókra elhullott állatot is dobnak, a fertőzésveszéllyel mit sem törődve, ahogy Egerszóláton történt a közelmúltban. Pedig az illegális hulladéklerakás szabálysértés, vagy bűncselekmény. A törvény szerint az előbbi a települési hulladék nem megfelelő kihelyezése, a kiszabható bírság 150 ezer forint, ám március elsejétől ez is a rendőrség hatásköre lesz. Minden más elhelyezése a hatóság által nem engedélyezett helyen bűncselekmény, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Súlyosabb az, ha veszélyes hulladékról van szó, ami lehet elektronikai eszköz, festék vagy elem, és öt éves büntetést eredményezhet.

További részletek a Heves Megyei Hírlap keddi számának 2. oldalán olvashatóak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában