Negyven kilométeres túrával emlékeztek idén is a doni hősökre Hevesben

A község központjában lévő emlékoszlopot annak idején a Nagy háborúban elesettek tiszteletére állították, a második világégés után az özvegyek adták össze a pénzt arra a táblára, amire azoknak a neve került, akik nem tértek vissza a frontról.

– Apósom, Szántósi József is köztük volt – említette Szántósi Rafaelné. Az akkor 32 éves férfi az egri 14-es gyalogezred tizedeseként 1942 júniusában az első szerelvénnyel érkezett az orosz frontra, ahol szeptember 13-án egy robbanás megölte. Megözvegyült feleség és egy nyolcéves kisfiú maradt utána – idézte fel a fájó történetet a 81 éves Marika néni, aki egyike volt azon helybelieknek, akik a doni hősök tiszteletére szervezett emlékmenet résztvevőivel együtt hajtott fejet az obliszknél.

– Felsőtárkányban sok családban gyászolják hősi halált halt szeretteiket, akik közül még ma is sokan fekszenek jeltelen sírokban – mondta a talapzatnál Szántósi Rafael polgármester.

A hős katonaelődök előtt tisztelgő Munkácsi Sándor tartalékos ezredes, a XX. gyalogtúrát szervező MATASZ megyei szervezetének elnöke arról beszélt, útjuk során emlékeztetni kívánják a települések lakóit fiaik hősies helytállására, a nemzetek vezetőit pedig arra, hogy többé ne kényszerítsék országainkat hasonló háborús konfliktusokba, mert azoknak csak vesztesei lehetnek.

A január 16–19. között lezajlott emléktúra megyei szakasza Bélapátfalván, a Lenkey menetszázad sorakozójával kezdődött. „Útjuk során példaként álljon Önök előtt a hazáért embertelen körülmények között, emberfeletti erővel küzdő bajtársaik emléke” – hangzott fel a Magyar Honvédség parancsnoka, Korom Ferenc altábornagy díszparancsa, amit Munkácsi Sándor ismertetett. Ezt követően került sor a városi megemlékezésre, majd arra a rendhagyó történelemórára, amelyen – mint Felsőtárkányban és Egerszalókon is – ifj. Herman István történész, önkéntes területvédelmi tartalékos zászlós idézte fel a második világháború eseményeit Kassa bombázásától a doni katasztrófáig.

A MATASZ megyei tagjaiból, a német, francia és olasz bajtársakból, a katonasulis növendékekből, valamint az önkéntes területvédelmi tartalékosokból álló menetszázad hideg, ködös reggel vágott neki a negyven kilométeres távnak. A gyaloglókat Zselye és Hosszú lápa környékén jócskán próbára tette a meredek, fagyos erdei ösvény.

– Bár összehasonlítani sem lehet a kettőt, ez a menet azért ízelítőt adott abból a megpróbáltatásból, ami az orosz fronton várt a katonákra – mondta az anyai ági rokonára gondolva Vilmek Attila önkéntes területvédelmi tartalékos főtörzsőrmester, aki társával, Jékli Sándor főhadnaggyal együtt úgy véli, elődeik soha nem kapták meg azt az elismerést és tiszteletet, amit megérdemeltek volna.

Ezt a tényt erősítette meg az egri 14. honvéd gyalogezred Dobó téri emléktáblájánál múltidéző Minczér Gábor alpolgármester is, aki ezért tartja fontosnak, hogy soha ne feledkezzünk meg a doni pokolban harcolók szenvedéséről, hősiességéről és hazaszeretetéről. Ebben nagy szerep vár azokra a fiatalokra, akik – mint például a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium elsőéves növendékei – nagy lelkesedéssel gyalogolták végig a távot. Nagy Péter Felsőtárkányból, Oravecz Gergő Gyöngyösről, Győrfi Csaba Sándor pedig Mezőtárkányból került a katonai középiskolába. Az önkéntes területvédelmi tartalékosok mécsesgyújtással tisztelegtek a felsőtárkányi hősi emlékműnél.

– Volt egy-egy keményebb szakasz – jegyezték meg a fiúk –, de emlékezetesebbek azok a beszélgetések, melyeken az idősebbek megosztották velünk a katonai szolgálattal kapcsolatos tapasztalataikat.

– Elgondolkodtam rajta – közölte Győrfi Csaba a történelemóra után –, hogy a katonáknak milyen szörnyű lehetett szembesülniük a társaik halálával.

Oravecz Gergő érdeklődését a korhű öltözetben és felszereléssel megjelenő Egri Honvéd Hagyományőrző Csoport bemutatója keltette fel. – Azt tervezem, hogy csatlakozom hozzájuk. Nem egyszerű múltidézés a tevékenységük, hanem az elődökre való emlékezés sajátos formája, amiben szívesen részt vennék – közölte.

Az emléktúra utolsó, Egerszalókig tartó szakaszán egymás mellett menetelt a 74 éves Wolfgang Hohensee és a fiatalabb korosztályához tartozó Raphael Klembt. A két német tiszt együtt hajtott fejet a templomnál lévő emlékműnél, majd az istentiszteleten, ahol Varga István polgármester arra emlékeztetett, hogy nincs olyan család a faluban, amelyik ne veszített volna el egy apát, egy fiút, testvért vagy barátot, ne gyászolná a harcokban áldozatul esett hozzátartozóját.

– Ez a tragédia arra figyelmeztet bennünket, hogy küzdjünk minden erőszakkal szemben, mert az elveszett életeket soha senki nem adhatja vissza – hangsúlyozta.

Ezt követően alkalomhoz nagyon is illő műsort adtak a helyi énekkarok, majd Dorkó János gitárral kísérve énekelte el Marlene Dietrich hajdani, „Sag mir wo die Blumen sind?” című dalát. – A háború szörnyű dolog, emlékeznünk kell azokra, akik az áldozataivá váltak. Tanulnunk kell a múltból, ezért nagyszerű dolog, hogy az egykori szövetséges, illetve ellenséges országok képviselői együtt meneteltek, s barátként beszélgettek egymással – mondta Raphael Klembt, aki először vett részt az emléktúrán. – Nagy élmény volt ez, de amit soha nem fogok elfelejteni, az az a pillanat volt, amikor a templomban felhangzott Marlene Dietrich híres dala: „Hol vannak a katonák? Sírjuk felett sok virág…”

A 2. magyar hadsereg szörnyű napjai az urivi hídfő poklában

A Don 200 kilométeres partszakaszának védelmére felsorakozott 2. magyar hadsereg erőállapota a téli hónapokra jelentősen leromlott, mivel az ellátása már alig-alig működött. Ilyen körülmények között érte a szovjet Voronyezsi és Brjanszki Front hadművelete 1943. január 12-én az urivi hídfőnél, ahol január 14-én Scsucsjénél áttörték a magyar arcvonalat. A katonák a dermesztő hideg ellenére egy ideig még tartották állásaikat, majd visszavonultak. A harcokban elesettek, illetve megsebesültek és fogságba esettek száma 125 ezer emberre tehető.