beruházás

2020.07.29. 09:55

Határidő előtt készült el a Gyöngyöst Egerrel összekötő útfelújítással a HE-DO

A projektnek köszönhetően a térség lakói immár könnyebben tudnak közlekedni Markaz és Domoszló között.

Heol

Forrás: magyarépítők.hu

Felújította a 2416-os jelű Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő utat, közel 4 kilométer hosszan a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium – számol be a Magyar Építők. Mint írják: a burkolat- és hídfelújításra a közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki. A teljes beruházás közel bruttó 433 millió forintból valósult meg.

A Markaz és Domoszló közötti munkálatokon belül a helyszíni talajstabilizáció munkanemeit a KM Építő Kft. végezte el, az útfelújításhoz kapcsolódó összes többi feladat pedig a HE-DO Kft.-hez tartozott.

A kivitelezőknek 100 nap alatt kellett végezniük a munkálatokkal

– A munkaterületet a kivitelezésre 2020. március 30-án vettük át, és 100 nap állt rendelkezésünkre a befejezésre, valamint újabb 15 nap a műszaki átadás-átvétel lezárására – mondta Pintér Gábor, a HE-DO Kft. projektvezetője.

A beruházásban két hidat is felújítottak, majd a padkaépítés után kiépítették a forgalomtechnikai jelzéseket, felfestették az útburkolati jeleket és kihelyezték a KRESZ-táblákat is. A munkálatokkal a szerződésben előírt határidő előtt végzett a konzorcium, az útszakasz műszaki átadása július 17-én zárult le. A felújításnak köszönhetően a térség lakói immár könnyebben tudnak közlekedni Markaz és Domoszló között.

Ajánlófotó: Magyar Építők

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában