újszülött

2020.07.09. 11:36

Újabb csecsemőnek adott esélyt az inkubátor Hatvanban

Immár a negyedik újszülöttet helyezték el az Albert Schweitzer Kórház bejáratának közelében lévő inkubátorban. Az egészséges kisfiú a Nyári Csaba nevet kapta.

Tari Ottó

Forrás: Shutterstock

Fotó: OndroM

Tegnap, azaz 2020. július 8-án szerda volt. Sokak számára jellegtelen dátum, ugyanolyan, mint a többi hétköznap, ám egy apróság életében sorsfordító esemény.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk: az éjféli óraütést követően alig ötven perc telt el, amikor megszólalt a kórháznál elhelyezett inkubátor riasztócsengője. Ez csak egyetlen dolgot jelenthetett: valaki csecsemőt helyezett el a berendezés mélyén. Ahogy az az ilyen alkalmakkor megszokottá vált, a személyzet nagy izgalommal sietett a helyszínre, hogy láthassák és gondjaikba vehessék az újszülöttet.

Az inkubátorban ez alkalommal egy kisfiút találtak, aki a korához képest meglehetősen nagy és fejlett: 4350 grammos, 56 centiméter hosszúságú baba, aki az előzetes vizsgálatok alapján teljesen egészséges. A hagyományoknak megfelelően a gyógyintézmény dolgozói nyomban el is nevezték: a Nyári Csaba nevet adták neki, utalva az évszakra, amikor meglátta a napvilágot, illetve a július 6-ai, két nappal korábbi névnapra. A Csaba név egyébként felbukkan a kora középkori eredetű magyar mondavilágban is, Csaba királyfi alakjában, akit Attila, a hun hódító fiaként tart számon a hagyomány, főként a székelyek körében, akik uralkodójukként tisztelik. A XIX. században „fedezték fel” újra, mégpedig Vörösmarty Mihály és Arany János művei nyomán. Eredeti jelentése vélhetően pásztor, kóborló.

– Az inkubátort még 2013 októberében tettük a bejárat mellé, olyan helyre, hogy az könnyen megközelíthető legyen, de biztosítsa az anonimitást, és a névtelenség mellett intim is maradjon – nyilatkozta dr. Rosta Ildikó osztályvezető főorvos. – Az azóta eltelt időben Csaba a negyedik ide elhelyezett gyermek; a fiúk vannak többségben, rajtuk kívül egyetlen kislányt hagytak a berendezésben. Nagy örömünkre szolgál a mostani esemény is, amely lehetőséget ad egy újabb kisgyermek életének a megmentésére, és újabb esély arra, hogy a későbbiekben olyan családba kerülhessen, ahol jó anyagi feltételek mellett szerető szülők gondoskodnak róla. Ilyenkor a másik gondolatom az, hogy tisztelettel adózok annak az édesanyának, aki ugyan nem teheti meg, hogy felnevelje gyermekét, de megtalálta a módját, hogy lehetőséget kínáljon számára egy boldogabb élethez.

Az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézetben 2013 novemberében átadott babamentő inkubátorba korábban bekerültek közül Hatvani Albert lett a neve az először elhelyezett kisfiúnak még 2014 januárjában, majd a következő baba – az eddigi egyetlen kislány – 2015 januárjában a Jázmin nevet kapta. Pünkösdi Gerzson életét pedig pedig 2015 májusában mentette meg az inkubátor.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában