tervek

2020.08.23. 07:00

Az Eger Lions Clubnál alapvető fontosságú az önkéntesség

Az Eger Lions Club idén jött létre, az 1552 segítség akciójuk révén korábban már beszámoltunk tevékenységükről. Most a megalakulásuk részleteiről s a terveikről beszélgettünk Nagy Ádámmal, az egyik taggal.

Molnár Helga

A Bikavér Ünnepre is kitelepültek az egri klub tagjai Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Idén alakult meg az Eger Lions Club, jelenleg 14 tagunk van, a létszámot húszra szeretnénk bővíteni. Várunk olyan érdeklődőket, akik a család és a munka melletti kevés szabadidejük ellenére szeretnének tenni Eger és környéke közösségéért. Minimális tagdíjat kell fizetni, s havonta egy közgyűlést tartunk. A hangsúly az önkéntességen van, igyekszünk a jószolgálati célok szervezésén túl baráti és családi programokon is találkozni – mondta Nagy Ádám.

Megkérdeztük, milyen elvek, sarokpontok mentén jött létre az egylet.

– Világszerte 206 országban közel másfél millió tagja van a Lions International mozgalomnak, amely a legnagyobb ilyen jellegű szervezet – részletezte. – Bármilyen jószolgálati cél mellé állhatnak a klubok, de gyakori a látássérültek segítése, a környezetvédelem, az éhség elleni küzdelem, a cukorbetegség megelőzése és a gyermekrákban szenvedők segítése. Magyarországon 42 klub van, közel ezer taggal, s úgy gondoltuk, Egerben is van létjogosultsága.

A Bikavér Ünnepre is kitelepültek az egri klub tagjai Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Felmerült az is, mik a terveik hosszabb távra.

– Elsődleges célunk egy olyan egri önkéntes közösség kialakítása, amely a hirtelen jelentkező kihívásokra és a régóta fennálló problémákra tud reagálni helyi szinten – fejtette ki. – Előbbire példa az 1552 segítség projektünk, amely során két és fél millió forint gyűlt össze az egészségügyi dolgozók részére a koronavírus-járvány idején. Utóbbira pedig a 2,7 millió forint értékben átadott mobil ultrahangkészülék a példa, amit egri vállalkozók adományoztak a Markhot Ferenc Kórház kardiológiai osztályának. Azt dr. Vácity József főigazgató, az érintett osztály vezető főorvosa, dr. Hanis Béla és dr. Szi­lágyi Attila főorvos vették át. Megemlítem a borünnepre szervezett gyűjtésünket is, amely egri és környékbeli sérült, megváltozott képességű gyerekek és fiatalok kirándultatását célozza.

Mivel foglalkozik a Lions mozgalom?

A Lions Clubok Nemzetközi Szövetségét, a Lions Clubs Internationalt Melvin Jones alapította 1917-ben, az Egyesült Államokban. A jószolgálat nemes eszméjének teljesítése eredményezte, hogy a Lions mozgalom ma 206 országban van jelen, 46 ezer klubban csaknem 1,35 millió tagja van, s a világ legnagyobb klubalapon szerveződő jószolgálati szervezete. A Lions egyben az egyik leghatékonyabban működő jótékonysági szervezet, hiszen céljuk, hogy maradéktalanul teljesítsék a küldetésüket. A Lionok jelszava a követ­kező: We Serve, azaz: Szolgálunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában