avató

2020.09.11. 11:30

Hetente avatják fel a pár éve elindított nagyberuházásokat Lőrinciben

Minden hétre jut szalagátvágás ebben az időszakban – írtuk nemrégiben, s ez a minap is igazolódott. Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Víg Zoltán polgármester ez alkalommal a megújult óvodaépületet avatták fel.

Tari Ottó

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Tari Ottó

Nem véletlenül írtuk a napokban, hogy a kisvárosban ebben az időszakban szinte minden hétre jut átadni való, hiszen sorra fejeződnek be az esetenként évekkel ezelőtt elindított, sikeres pályázatok eredményeként létrejött fejlesztések. Mint arról beszámoltunk, nemrég adták át a Szabadság téri játszóteret, a multifunkcionális sportpályát és a kegyeleti park sétányait, pár nap elteltével pedig a főtér templom előtti, megújult részét, az Árpád út keleti oldalán a szervizutat, valamint a városháza mellett épült konditermet.

Kedden az óvoda került sorra, ahol egy százszázalékos támogatású pályázat eredményeként a Rákóczi úti telephelyen megújult a tető, fedett teraszt építettek és számos egyéb beruházást hajtottak végre.

Mindeközben megtörtént a közösségi ház és a hozzá épített létesítmények, így a piactér és a cukrászdahelyiség műszaki átadása, így hamarosan itt is átvághatják a szalagot, nem mellesleg pedig a képviselő-testület újra a szokott helyen tarthatja meg üléseit. A befejezéséhez közeledik továbbá a Mátravidéki Erőmű lakótelepén a főtér és a sétányok átépítése, amelyek avatására ugyancsak az ősszel kerül sor, miként a tervek szerint a selypi gyerekek legkésőbb októberben birtokukba vehetik a településrész új játszóterét is. Utóbbihoz már megrendelték az eszközöket, ezek szállítása és telepítése néhány héten belül várható.

A héten ideiglenesen a helyükre kerültek a selypi óriásbetűk, amiket a festést követően telepítenek véglegesen Fotó: Tari Ottó / Heves Megyei Hírlap

Nem önkormányzati beruházás, hanem lakossági kezdeményezés nyomán néhány napon belül órásbetűk jelenítik meg a településrész elnevezését Selyp központjában. Az alapötletnek megfelelően kizárólag civilek bevonásával valósult meg az elképzelés. A kezdetekkor felvetődött az is, hogy kétkezi munkában, fémvázra szerelt faelemekből építik fel a betűket, de hamarosan jelentkezett egy lokálpatrióta vállalkozó, aki névtelenséget kérve felajánlotta, hogy professzionális módon, fémből elkészíti a feliratot.

A helyiek összefogásának és adakozásának, valamint többek társadalmi munkájának eredményeként az önkormányzat által biztosított területen hétfőn felszerelték az elkészült betűket, hogy aztán a konzolok rögzítését követően vissza is szereljék, s elvigyék festeni. A négy méter széles, másfél méter magas felirat tört fehér lesz, a kétméteres szív piros, az alapra pedig műfű kerül. A tervek szerint az avatásra a jövő hét végén kerülhet sor. Az ötletgazdák jövőre az erőműnél és Lőrinciben szeretnék folytatni a városrészek ily módon való megjelenítését, s ez alkalmakkor is számítanak önkéntesekre és támogatókra.

A héten ideiglenesen a helyükre kerültek a selypi óriásbetűk, amiket a festést követően telepítenek véglegesen Fotó: Tari Ottó / Heves Megyei Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában