ötlet

2020.09.18. 15:18

Találjuk ki Egert! városfejlesztő ötletversenyt szervezett a Labor Egyesület

A felhívásra olyanok jelentkezését és ötleteit várták, melyek megvalósulásával Eger egy jobb hely lehet. A csütörtöki városházi döntőn öten szerepeltek, ők röviden bemutatták terveiket a zsűrinek.

M. H.

Fotó: Daniel Beran

Az Arkt csoport egy stratégiával, a Tudatos Eger programmal jelentkezett, melynek az élhetőbb város, a belvárosi élet, a kerékpáros útvonalak által a középpontjában. Kovács Dániel, egri középiskolás az elektromos rollerhálózat kiépítését, egy másik diáklány futópályát álmodott a megyeszékhelyre. Nicholas Tayler a Déli Kapu című projektet mutatta be. Ennek lényege a vasútfejlesztés, kombinált főállomás, parkolóház építése.

Minden ötlet jó volt, a zsűri nehezen hozta meg a végső döntést Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Az ötödik döntős a volt tüdőgondozó épületét hasznosítaná, méghozzá zenei vonalon. Próbatermet, kisebb koncerttermet, kávézót is alkotnának oda. Berecz Mátyás alpolgármester, zsűritag foglalta össze véleményét, szavai szerint olyan dolgokra éreztek rá, melyek alapvető igények. A nyertes végül a Déli Kapu lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában