vallás

2020.11.01. 12:29

Emléktáblát avattak az egri reformátusok

A református templom felszentelésének 90. évfordulóján, a reformáció napján emléktáblát avatott az egri gyülekezet.

Sz. I.

A két márványtábla a múltban a városban szolgáló valamennyi lelkipásztornak és gondnoknak emléket állít, és módot ad a jövőbeli bővítésre. A névsort Egri Lukács nyitja, aki 1555-től volt lelkésze a helyi reformátusoknak, akiknek akkor még az egri várbörtön jutott osztályrészül a hitükért.

A közösség virágzása csak az 1860-as évektől indulhatott meg, ez a Kálvin ház megvásárlásának és felszentelésének ideje. Ez időtől már folyamatos a lelkészek és gondnokok névsora. Az emléktáblát a gyülekezet presbiterei leplezték le, majd Tóth Imre lelkipásztor szentelte fel és áldotta meg.

A református közösség szolgálata méltó emléket kapott Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– A táblák önmagukban is egyháztörténetet jelentenek. Nem hiábavaló volt eleink szolgálata. Bármilyen korszak is jöjjön ránk, adja meg az Úr, hogy ennek a gyülekezetnek legyen élete és jövendője. Ezzel a hittel és reménységgel adjuk át a táblákat a közösségnek és a következő generációknak – mondta Tóth Imre. Sz. Sz. I.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában