Állatvilág

2021.01.26. 12:08

Lenyűgöző felvételek mutatják be a Bükk nagyragadozóinak életét

Az elmúlt évek során a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak több pályázati forrásból is lehetősége nyílt vadkamerákat beszereznie. Ezek a kamerák – a kor technikai színvonalának megfelelően – kitűnő felvételek készítésére képesek és megfelelően kihelyezve el is készítik a felvételeket.

Heol

Az igazgatóság a vadkamerákat elsősorban a fokozottan védett nagyragadozó fajok állományának monitorozása céljából telepíti, a célcsoportról készült felvételeket pedig rendszeresen hozzáférhetővé teszi a nagyközönség számára – írják portálukon.

Ezek a kamerák folyamatosan dolgoznak és teljesen természetes, hogy jóval több felvétel születik a zsákmányállatról (vadászható/nem védett fajok) és sokkal ritkábbak a célcsoportról (védett- és fokozottan védett ragadozó emlős fajok) készült felvételek. A gyakori állatok „rejtőzködő mindennapjairól” készült, sokszor nagyon látványos, tanulságos és beszédes felvételek is érdemesek arra, hogy közzé tegyük.

Ebből a célból hozták létre YouTube csatornájukat egy „Kameracsapdák felvételei” címre keresztelt „Lejátszási listát”, ahová ezentúl rendszeresen feltöltik a kameracsapdák által rögzített érdekes, megosztásra érdemes felvételeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában