Farkasok miatt aggódnak a Heves megyei állattartók, de kóbor ebek miatt kellene

Az elmúlt napokban több jelzés is érkezett szerkesztőségünkbe, hogy az erdős területeken elszaporodtak a farkasok. Erdőjáró olvasóink arról számoltak be, hogy igen sok a széttépett állattetem. Attól tartanak, hogy a ragadozók előbb-utóbb az állattartók portájára is beszabadulnak, és ott is pusztítanak. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) szakembereit arra kértük, értelmezzék olvasóink számára a jelenséget.Kérdéseinkre részletes választ kaptunk.

Megtudtuk, a farkasok hazai előfordulása nem új jelenség, évtizedekkel ezelőtt, még a faj védetté, majd fokozottan védetté nyilvánítása előtt is éltek, és szaporodtak hazánk jelenlegi területén is. A faj korábbi és mai előfordulási adatai közt egyaránt találunk dél-dunántúli, alföldi és észak-magyarországi eseteket is. Észak-Magyarországon a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területének hegyvidéki erdős élőhelyein fordul elő a faj. Néhány helyi farkascsalád hozzávetőleges területét, territóriumát sikerült már megismerni. Az ismert helyeken előforduló családok élőhelyei kapcsolatban állnak egymással, de a fajnak az országhatár szlovákiai oldalán élő állományával is. Ezt évről-évre rendszeresen végzett adatgyűjtéssel, egyes esetekben genetikai vizsgálatokkal is igazolják.

Arra kérdésünkre is válaszoltak, miért hever az erdőkben mostanában a sok állattetem e területen.

– Több esetben a genetikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy nem farkasok ejtették el az adott állatot. Sokkal inkább kóbor kutyák zsákmányolhattak a vadállományból. Az is megtörténhet, hogy a vadászok által sebzett, vagy egyszerűen a legyengült és elhullott vad tetemét, akár a kisragadozók, vagy akár a vaddisznók is elfogyasztják. Azt az avatatlan szemek a farkasok zsákmányolási tevékenységének tekintik.

Azt is megkérdeztük, igaz-e a hír, hogy egyre több farkas bukkan fel. Megtudtuk, hogy egy adott territóriumon belül a farkas állomány nem nőhet az eltartóképesség határai fölé. A család egyedszáma elsősorban a szülőpárt foglalja magában, amit néhány, az előző nemzedék tagjaiból álló, még nem ivarérett példány egészít ki. A kora tavaszi időszakban a farkascsalád létszáma az újonnan született egyedekkel növekszik, de az utódok többsége, mintegy ötven-nyolcvan százaléka nem is éri meg az ivarérett kort, elpusztul. Az ivarérettséget elérő példányok a családról leválnak és új élőhelyeket keresnek maguknak. Így a hazai viszonyok közt kizárható, hogy a családi kötelékben élő farkasok létszáma egy-egy élőhelyen több tucatnyi egyedből álljon.

Érdekelt bennünket az is, hogy a farkasok jelenléte jó, vagy rossz dolog természetvédelmi szempontból. Egyértelműen igen a válasz. A nagyragadozók jelenléte természetvédelmi és vadgazdálkodási szempontból is kívánatos. Ezt a vonatkozó jogszabály is kimondja. A faj hozzájárul az egészséges élőhelyek, a nagyobb tenyészértékű vadállomány kialakulásához, megőrzéséhez. – Igazgatóságunk átérzi a környéken állattartóként gazdálkodók nagyragadozókkal kapcsolatos aggodalmát. A környező településeken már több állattartó részére biztosítottunk ingyenesen a legelő állatok éjszakai védelmét segítő villanypásztort. Jelenleg is két gazdálkodónak nyújtandó, hasonló támogatás áll előkészítés alatt – tudatták.

A környező települések gazdálkodóinak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közvetítésével nyújtott, a haszonállatok védelmét szolgáló technikai védelem kiegészült őshonos, termetes pásztorkutyák, például kuvaszok beszerzésével is. Jelenleg több mint húsz gazdálkodónak nyújtanak villanypásztoros segítséget, ezen gazdálkodók közül tíz rendelkezik nagytestű pásztorkutyával.

A farkas alapvetően emberkerülő

A szakemberek állítása szerint a farkas alapvetően kerüli az embert. Akár az erdőn-mezőn jár, s különösen a települések közti területeken, kimondottan óvatos. Nem véletlen az sem, hogy fő aktivitási ideje az éjszakai időszakra esik. Probléma akkor alakulhat ki, ha a farkas kötődni kezd az emberhez, alapvetően az általa biztosított táplálékforráshoz. Sajnos a BNPI működési területén több esetben észleltek már olyan jelenséget, amikor az állattartó, vagy éppen a vadgazdálkodó a farkas számára rendszeresen, és tömegesen helyez ki táplálékot. Ezen tevékenység sem a vadnak, sem a környező településeken élőknek nem érdeke.