Összefogás

2021.05.27. 07:00

Tarnamente és Mátraalja petíciót gyűjtött a gyorshajtó kőszállítók miatt

Tizenkét tarnamenti és mátraaljai település kezdett három hete aláírásgyűjtésbe Horváth László országgyűlési képviselő kezdeményezésére a közúti kőszállítás korlátozása érdekében.

Szabó István

Kápolnán indult útjára május elején a térség tizenkét településének közös aláírásgyűjtése Fotó: Czímer Tamás

Fotó: Czímer Tamás

A rengeteg támogató aláírásnak köszönhetően a kőszállítás korlátozásának ügye már az országgyűlés elé került. Horváth László a keddi parlamenti ülésen az aláírásokat eljuttatta a döntéshozókhoz, majd felszólalásában ismertette a helyzetet a képviselőkkel.

– A Tarnamente és a Mátraalja tizenkét települése fogott össze három hete – kezdte a honatya –, hogy véget vessen egy tarthatatlan helyzetnek, melynek oka évi negyvenezer kőszállító kamionfuvar e községekben. Ezek a negyventonnás, kővel rakott járművek nem egyszer a sebességkorlátozást megszegve hajtanak át árkon-bokron, veszélyeztetve az itt élőket és közlekedőket. Folyamatosan károsítják és tönkreteszik a környék útjait, melyeket nem ilyen terhelésre terveztek. Állandó a zaj- és porszennyezés, egyre romlik az utak melletti ingatlanok állapota.

– Ugyanakkor – folytatta Horváth László – a környékbeli kőbányák termékei iránt nő a kereslet. Ennek örülni kell, mert sokan dolgoznak ott, és a bányák közvetve is munkahelyeket teremtenek, illetve tartanak meg. A szállítás miatt kialakult helyzet azonban sok éve teszi próbára a helyiek türelmét, ami nem tűrhető tovább – hangsúlyozta a képviselő. Horváth László feltette a kérdést, van-e megoldás. Kijelentette, létezik kompromisszum, ezért indították el a petíciót, amelyhez most már több mint ötezer ember csatlakozott. Az igazi kiút a kőszállítás sínre helyezése, mert megvannak a feltételek és lehetőségek, amelyek ehhez szükségesek.

Létezik egy vasútvonal, amelyet az első Orbán-kormány teherszállításra alkalmassá tett, de másfél évtizeddel ezelőtt az akkori baloldali kormány bezárt. Ezt lehet és kell most újranyitni. A képviselő kiemelte, hogy az elmúlt évek erőfeszítései eredményeként a volt verpeléti vasútállomás szomszédságában tulajdonviszonyok szempontjából is megvan a megfelelő terület, amelyet alkalmassá lehet tenni egy kőátrakó megépítésére, és annak kiszolgálására. Léteznek azok a tervek is, amelyek szükségesek a vasúti forgalom újraindítására, az állomás korszerűsítésére.

– Pénz és támogatás szükséges – emelte ki Horváth László. – A petícióval ezért fordulunk Magyarország kormányához. Ez a tizenkét település önerőből nem tudja finanszírozni az átalakítás költségeit. Kérjük a kormányt, hogy támogassa a verpeléti kőátrakó megépítését a környék kamionforgalmának korlátozására. Hisszük, hogy ez az a megoldás, amely hosszú távon összhangba tudja hozni a közösség érdekeit a gazdasági növekedés szempontjaival. A közösség érdekei az elsődlegesek, a gazdaságnak kell az embereket szolgálnia, és nem fordítva – zárta felszólalását a képviselő.

Kápolnán indult útjára május elején a térség tizenkét településének közös aláírásgyűjtése Fotó: Czímer Tamás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában