2021.05.17. 14:00
Végre kaphatók a tavaszi finomságok az egri piacon
Idén sokat vártunk rá, de az elmúlt héten úgy tűnt, végre valóban beköszöntött a tavasz. A levegő ugyan mostanra kissé lehűlt, de a piaci standok kínálatán azért látszik, hogy májust írunk.
A különböző retkek, saláták, zöldhagymák szezonja most jött el Archív
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Fotó: Berán Dániel
Piaccsarnok, reggel nyolc óra. Ezúttal csendes májusi esőben tettünk egy sétát, kémlelve az idény szerinti portékákat, és azok árait.
A színpompás, egynyári virágokat árusító őstermelők már napok óta kint vannak. Örömmel állapítottuk meg, hogy a kedvelt dísznövények – muskátlik, petúniák, árvácskák, broméliák, büdöskék – árai alig változtak a tavalyihoz képest. Cserepenként most 150–250 forintért kínálták a szárazságtűrő példányokat, az álló és futómuskátlik ára már húzósabb volt. Ezekért 6–800 forintot kértek, a kaspós, dúsan virágzó változatok ára 1200 forinttól indult.

Archív fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap
A primőrökből sincs hiány. A magyar fürtös paradicsom kilója 6–800 forint, míg a paprikák kilóját 1000–1200 forintért mérték. Fürtös uborkát is láttunk már 900 forintért, és a standokra került az újburgonya is. Az apróbb szeműekhez kilónként 600, míg a szép, termetes változathoz 8–900 forintért juthattunk hozzá.

Archív fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap
A zsenge zöldborsóra is rácsodálkoztunk, de ennek még nagyon borsos az ára, egyelőre 1500 forintért kínálták. Az előttem álló hölgy hosszan hezitált, mielőtt elszánta magát a vásárlásra. Az eladónak mesélte, hogy a családban az első tavaszi zöldborsóleves igazi ünnepnek számít, így végül kért fél kilónyit, s vett hozzá új répát, zöldséget, friss karalábét, egy csokor petrezselymet is. A fizetésnél hosszan csóválta a fejét.
A következő standon ott piroslottak a magyar eprek 2200–2900 forintért. Illatosak, szépek, édesek, de a legtöbb vásárló egyelőre csupán gyönyörködött a termésben, s továbbsétált. Ha vásároltak is, maximum fél kilónyit kértek.
A különböző retkek, saláták, zöldhagymák szezonja most jött el. Ha friss vitaminforráshoz szeretnénk jutni, most ezekből érdemes vásárolni. Áruk megfizethető, 200–300 forint között adták csomójukat.
Élénkült a kereslet a palánták iránt is. Sok fajta közül választhattunk. A különböző érésű paradicsomok, paprikák egyenként 300 forintba kerültek, a zeller, a karalábé szála hatvan forint körül alakult.

Archív fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap
Az árusok azt mondták, legalább két-három hét késésben van a természet. A rutinos vevők figyelik az időjárást, s általában csak a hajnali fagyok megszűnése után vásárolnak, s ültetik ki a szabadba a palántákat. Bár hűvös napok még jöhetnek, komolyabb fagyok már nem fenyegetnek, a növények már alkalmazkodni tudnak a kinti körülményekhez – állították.
Mesélték azt is, egyre többen keresik azokat a fajtákat, amelyek egy nagyobb cserépben, vödörben is szépen fejlődnek, és bőséges termést hoznak. A panellakásban élők az utóbbi időben kedvet kaptak a balkonkertészkedéshez, így a virágok mellett sokan nevelnek egy-két kerti növényt, s előszeretettel vásároltak a napokban fűszernövényeket is.
Erdőn-mezőn sétálva is kincsekre bukkanhatunk
Idényjellegű gyümölcsöt egyelőre nem sokat láttunk. Most még be kell érnünk a tavalyi almával, aminek ára 4–600 forint között mozgott, igaz, körte is akadt, ennek duplájáért. Aki nagyon vágyik a friss zöldségekre a hosszú, hideg hónapok után, már vehetett spenótot, sóskát is levesnek, főzeléknek, salátába. Egy csomóért 3–400 forintot kértek.
A természetjárók azonban tudják, hogy a tavaszi erdőn-mezőn sétálva rengeteg zsenge, ehető növényt szedhetünk vitaminpótlásra. Ehhez elég az ehető virágok, vagy az erdőkóstoló internetes oldalra rákeresni. Ezeken a helyeken nem csak beazonosíthatjuk a vadon termő növényeket, hanem remek recepteket is találhatunk az elkészítésükhöz.