Sajtótájékoztató

2021.07.12. 16:41

Pápai Ákos csak részben elégedett a döntéssel

A legutóbbi rendkívüli egri közgyűlésen tárgyalták dr. Pápai Ákos képviselő (Mi Hazánk) indítványát, amellyel Mirkóczki Ádám polgármestert szerette volna jogi úton felelősségre vonni.

M. H.

A grémium végül Mirkóczki Zita (Egységben a Városért Egyesület) módosító javaslatával együtt szavazták meg mindezt, miszerint a kormányhivataltól kérjenek vizsgálatot, azaz törvényességi felügyeleti eljárást.

Hétfőn ebben a témában dr. Pápai Ákos tartott sajtótájékoztatót a városháza előtt. – Ugyan nem támogattam a módosító indítványt, de be kellett látnom, hogy a semminél ez is több, így számomra elfogadható volt – közölte a képviselő. Mint elmondta, meglepetésként érte az, hogy 13 igennel elfogadták ebben a formában a javaslatot. Szavai szerint azonban egy dolog miatt csalódott.

– Nem vagyok benne biztos, hogy így ér hamarabb véget ez a zűrös korszak – fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy az összeállt egri szivárványkoalíció egyre inkább alkalmatlannak tűnik, s ez hat a megyeszékhely működésére valamint a közhangulatra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában