erasmus

2021.11.24. 13:26

Egri cég nyújt szakmai segítséget az óvodapedagógusoknak

Végéhez ért az Aranyhajszál meseprogram – Az Óperenciás tengeren, határon innen és túl című Erasmus pályázati program négy ország magyar nyelvű óvodáinak részvételével.

M. H.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Mindezt projektzáró konferenciával ünnepelték a pályázatban résztvevő óvodák az egri központú koordinátor intézmény, a Tempo-Legato Oktatásszervező Kft szervezésében – tudatta Balogh László, a cég ügyvezetője. A program témája egy két évet átívelő jógyakorlat csere, melynek szakmai tartalma a bevont óvodákban használt mesefeldolgozások megismertetése volt.

A mesefeldolgozások módszertana az intézményekben eltérő. A felvidéki Füleki Daxnerova óvodában bábjátékkal, az erdélyi Székelyudvarhelyi Ficánka óvodában a mesés egészség témaköré foglalva, a partiumi Szalárd község Szalárdi János óvodájában a modern tánc elemeit felhasználva, a hortobágyi Nádudvari Napfény óvodában pedig a drámajáték segítségével dolgozták fel a helyben gyűjtött meséket. Az óvónők a munka során megismerkedtek a partneróvodák magyar tájegységi meséivel és természetesen átadták egymásnak a magukét. Mind a négy intézményben magyar csoportban valósult meg a program.

Célja volt, hogy az óvónők fejlesztő módszertani tárháza bővüljön, szélesedjen a magyar mese gyűjteményük. Nemzetközi partnertalálkozók alkalmával megismerték egymás települését, óvodáját, barátságok szakmai kapcsolatok alakultak ki. A két éves mesés program kedvezményezettjei elsősorban a gyermekek. Az óvónők a csoportfoglalkozásokon az egymástól átvett újszerű módszertant tárták a gyermekek elé. Báboztak, táncoltak, drámajátékokban vettek részt.

– Az egri székhelyű oktatásszervező cégünknek ez már a második óvodai módszertani kiadványa, melyet Erasmus együttműködés keretében valósítunk meg. Munkánkkal módszertani segítséget nyújtunk az innovációra, az új szakmai módszertanra fogékony magyar nyelven nevelő óvodapedagógusoknak. A program fenntarthatóságának jegyében az intézmények honlapján elérhető lesz a mesegyűjtemény – hangsúlyozta Balogh László.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában