SBS Kft.

2021.11.18. 18:52

Pakisztániakat képez ki, az itt dolgozókra is figyel a folyamatosan fejlődő SBS Kft.

A kétmilliárdos festő-, illetve forgácsolóüzem ­építése után közel hárommilliárd forintos beruházás zajlik Erdőtelken.

Tóth Balázs

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Folyamatosak a beruházások az SBS Kft.-nél, ahol a minap tartottak nyílt napot és partnertalálkozót. A beszállítók, megrendelők képviselői betekintést nyertek a gyártási folyamatokba, a nemrég befejeződött, közel kétmilliárd forint értékű fejlesztésekbe, a cég terveibe. Balogh László, a társaság ügyvezető igazgatója is beszélt a cég előtt álló kihívásokról, hiszen legnagyobb partnereik azt szeretnék, ha még komplexebb termékek készülnének Erdőtelken. Ennek a következő fázisa az, hogy ne csak gyártson az SBS Kft., hanem szereljen is.

– A hegesztett szerkezetek forgácsolása, színre festése elég régóta megy. Folyamatosan javítottuk a technológiát, hogy minél magasabb szintű, jobb minőségű terméket tudjunk előállítani, minél hatékonyabban és minél nagyobb mennyiségben. Fontos, hogy ne csak festett, hegesztett, megmunkált szerkezeteket gyártsunk, hanem a vevői igényeknek megfelelően előszereljük, akár kompletten szereljük azokat. Például alvázba szereljünk hidraulikai egységeket, munkahengereket, csöveket, vagy speciális szállítójárművet előszereljünk villamos kábelekkel, egyéb hidraulikus egységekkel – ismertette a következő lépést Balogh László.

Ehhez szakemberekre is szüksége lesz a vállalatnak. Az SBS bővíti az automatizálási folyamatokat, így embereket át lehet képezni más munkákra, vagy több műszakos munkarendet alakítanak ki. De a szerelés eltérő feladat, ezért új szakemberekre is szükség lesz, például mezőgazdasági gépszerelőkre, autóvillamossági szerelőkre, autószerelőkre.

Kérdés, lesz-e itthon elég munkaerő? Az SBS két éve Pakisztánban alapított iskolát, gyakorlati képzőhelyet. Megpróbálnak onnan behozni munkaerőt, például hegesztőket, lakatosokat, míg az itteni stabil, biztos embereket átképzik és tisztább munkakörnyezetbe helyezik át. A pakisztáni vendégmunkásokról Balogh László pozitívan vélekedett. Az eddig itt dolgozók most odakint tanítanak be új embereket. Gyorsan beilleszkedtek, a faluban sem volt probléma az ittlétük. Szorgalmasak, vannak, akik beszélnek közülük angolul és sok magyar szót is ismernek. Egyelőre hosszú távon kell bennük gondolkodni, négy-öt évig nem számítanak változásra a magyar munkaerőpiacon, két-három év múlva derül ki, hogy ezt az irányvonalat kell-e erősíteniük.

Az SBS egyre több iparágnak igyekszik beszállítani, a válságok nem érintenek egyszerre minden területet, így csökkentik a kockázatot. Több ágazatban nem egyszerűek a követelmények, de az emberek mindig a magasabb szintet követik, ez az alacsonyabb szintű darabok minőségére is pozitívan hat.

Erdőtelken egyszerre több beruházás is zajlik. Épül egy új csarnok, amelyben a szerelde kap helyet, míg egy régi épületet átalakítanak, ebbe kerül egy új lézervágó gép, s kialakítanak benne egy kis alkatrészgyártó üzemet és egy tanulóműhelyt. Ezek egy hárommilliárd forintos beruházáscsomag részei, amelyek tartalmazzák még egyebek között hegesztőrobot beszerzését, levegőhálózat és szűrőberendezések kialakítását. Igyekeznek jobb körülményeket biztosítani a munkatársaiknak.

Balogh Lászlótól megtudtuk, tervezik a központi raktár és az étkező bővítését is, az emeleten pedig irodákat alakítanak ki. Bővíteni szeretnék a mérnöki tevékenységet, az automatizálással ugyanis a csarnokban kevesebb emberre van szükség, ám a gyártás előkészítése sokkal több mérnöki munkát igényel.

Folyamatosan fejlesztik a társaságnál a saját járművüket

Az SBS az egri telephelyén jövőre bővítené tevékenységét, egy termékcsalád gyártását telepítené át. Rendelkeznek algyői és miskolci telephellyel is, ennek oka, hogy igyekeznek ott végezni a tevékenységet, ahol megtalálható a munkaerő. A telephelyekre olyan munkát szerveznek, amikre itt nem találnak szakembert, vagy amikre nincs hely, esetleg nem annyira ide valók a feladatok, de van rá többletkapacitás. E telephelyeken hatvan-hetven ember dolgozik. Az SBS Kft. régóta dédelgetett álma, hogy az erdőtelki telephelyről saját kerekén guruljon ki az általuk tervezett multifunkciós emelőgép. Szeretnék, ha a saját fejlesztésük eljutna erre a szintre, több mint öt éve dolgoznak rajta. Balogh László bízik abban, hogy tíz éven belül megvalósul a jármű.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában