Elismerés

2021.12.02. 07:00

A középiskolás évek túrái ösztönözték az egri Békatutaj egyesület elnökét

Aktív Magyarországért díjjal tüntették ki az egri Békatutaj Szabadidősport Egyesületet egy múlt heti konferencián, ahol a már korábban kihirdetett Év Kilátója díjat is átvehette a szervezet elnöke, Hajdú Dániel.

Gidai Zsanett

Az aktív turizmus terén végzett kiemelkedő munkát az állam is elismeri, hiszen az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kezdeményezésére a miniszterelnök kabinetfőnöke megalapított egy díjat. Az Aktív Magyarországért címet olyan természetes és jogi személyek kaphatják, akik az aktív életmód és kikapcsolódás területén példamutató, kiemelkedő tevékenységet végeztek. Ez évente legfeljebb öt kitüntetett részére adományozható, akik az emlékplaketten és az oklevélen felül egymillió forintos pénzjutalomban is részesülnek.

Az említett díj odaítélésekor a zsűri értékelte, hogy a Békatutaj túráin keresztül az elmúlt tizenöt évben sok ezer embert ösztönzött arra, hogy a szabadidejét tevékenyen töltse. A túraszervezésen túl az egyesület társadalmi munkája is kiemelkedő. Évenként szervezik szemétszedési akciójukat a Tisza-tavon. A tó legeldugottabb szegleteit is mentesítik az emberi civilizáció által hátrahagyott hulladéktól.

Az utazásaik során keletkező üvegházhatású gázokat rendszeres faültetéssel kompenzálják. Ez a projektjük 2019-ben elnyerte a Magyar Turisztikai Ügynökség által alapított CheckINN GREEN díjat. Idén az egyesület a Tisza-tavon két, kizárólag vízi úton megközelíthető kilátót épített. Ezek közül az egyiket az Év Kilátójának választotta a közönség az idén. Az építészeti műtárgyak létrehozásán felül az egyesület közösségszervező ereje is páratlan. Tizenöt helyi szolgáltatót összefogva – akik rendszeres pénzadománnyal vagy saját erővel támogatják az ügyet – sikerült megoldaniuk a kilátók hosszú távú állagmegóvását is.

Az országos ismertségnek örvendő egyesület elnöke a kezdetekről is mesélt.

– Az egri Neumann János Gimnáziumban kezdődött az egész. Tanárunk, Harsányi Károly köré szerveződött egy turisztikai szakosztály, az egyesület túravezetőinek többsége ott szocializálódott. Az iskolának volt Sarudon egy üdülője, oda és a Felső-Tiszára nagyon sokat jártunk vízitúrázni. Miután pedig elmúltak a középiskolás évek, szerettük volna ezt az érzést továbbadni. Ebből a társaságból páran úgy döntöttünk, hogy szeretnénk egyesületet alapítani. Így indultunk 2007-ben. Később csatlakoztak hozzánk új túravezetők, közülük többen szintén Harsányi tanár úr növendékei voltak.

Az egyesület az évek során organikusan nőtte ki magát. Később utazási irodát alapítottunk, hogy minél több embert ösztönözzünk aktív kikapcsolódásra a természetben – fogalmazott Hajdú Dániel.

Hajdú Dániel elnökként is büszke a Békatutajra Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

Az Év Kilátója díjjal jutalmazott, különleges építmény, a Bölömbika csak a víz felől közelíthető meg, s ez igazi élmény az arra evezőknek.

– Sokat jártunk vízitúrázni, voltak itt-ott kilátók, de ezek az idők során tönkrementek. Enélkül pedig nehéz kreatív útvonalat, jó célpontot találni egy-egy vízitúrának. Úgy gondoltuk, szükség van izgalmasabb úti célokra. Hogy ezek még látványosak is, csak hab a tortán – mesélte.

Hozzátette, a két éve rendezett első Aktív Magyarország konferencián kezdeményezte először új kilátók építését. A közreműködésükkel létrehozott építmények Komáromi Tas tervei alapján készültek, erre 35 millió forintos támogatást kaptak az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtól. A most megkapott Aktív Magyarországért díjról elmondta, igen nagy elismerés.

– Ez a szakma Kossuth-díja. Meghatóan nagy megtiszteltetés ért minket. Biztosak vagyunk benne, hogy az országban számos magánszemély és civil szervezet akad, aki e díjat legalább annyira megérdemelte volna. Ennek ellenére nagyon büszkék vagyunk rá. Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt években hozzátett ehhez a sikerhez. Gondolunk itt az összes jelenlegi vagy korábbi túravezetőnkre és minden önkéntesre, aki munkával vagy anyagilag támogatta a céljainkat – foglalta össze érzéseit az egyesület elnöke.

Elmondta, újabb kilátó épül majd a Tisza-tavon. Nyitottak hasonló ökoturisztikai vagy aktív turisztikai infrastruktúra-fejlesztésre, s tovább szer­vezik a túráikat is.

Névjegy

Hajdú Dániel

1983. február 4-én született Budapesten

Iskolái: Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger

Neumann János Középiskola,

Corvinus Egyetem – közgazdász végzettség,

Budapesti Gazdasági Főiskola – idegenforgalmi szakközgazdász

A Békatutaj Szabadidősport Egyesület elnöke

A szervezet díjai: 2019-ben CheckINN GREEN

2021-ben Az Év Kilátója a Bölömbika lett a Tisza-tavon

Aktív Magyarországért elismerés, ezt a napokban kapták

 

Ezek is érdekelhetik