Horgászat

2022.01.01. 16:00

Pezsgett az élet a verpeléti tónál

A tópart és környéke az utóbbi időszakban csendes volt, a járványügyi szabályok lehetővé tették ugyan a horgászatot, mégis kevesen fogtak botot a kezükbe.

Szilvás István

A fiatalok körében sikert aratott a korábban megtartott nyári horgásztábor

Forrás: beküldött

Mint az élet minden területén, a horgászok közössége is nehéz időszakot élt meg 2020-ban, s részben ebben az esztendőben is. 

– Nálunk ugyan a horgászat nem állt le, de a tópart és a környéke csendes volt. Bár a járványügyi előírások lehetővé tették a népszerű hobbi űzését, ennek ellenére kevés horgász keresett fel bennünket – summázta tapasztalatait Hadobás Zsolt, a Verpeléti Horgász Egyesület elnöke. 

Mint az összetartó közösség vezetője felidézte, 2008-ban néhány idősebb horgász elhatározta, hogy egy csapattá kovácsolja a településen és a környéken élő horgászokat, s akkor csaknem ötvenen csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az alapító elnök, Varga József időközben belefáradt az évről évre ránehezedő munkába, s keresni kezdte az utódját. Mivel Hadobás Zsolt korábban már segédkezett más egyesületnél, rá esett a választás, így vette át 2015-ben a helyi egyesület irányítását. 

– Az akkor már százhetven tagú közösség élére kerültem, s az első teendőim közé tartozott, hogy vízterületet keressek az egyesületnek, ami egy évre rá sikerült is: szerződést kötöttünk az egyhektáros Gyöngyszem tó tulajdonosával. Később az általam megkeresett vállalkozók támogatásával és pár tag társadalmi segítségével sikerült körbekeríteni a tavat. Ekkoriban történt az első haltelepítés is – idézte fel a kezdeteket a fáradhatatlan elnök. 

Időközben pezsgővé vált az immár 240 tagot számláló egyesület élete: megszervezték a mára hagyományossá vált házi horgászversenyt, amit később meghirdettek a fiatalok számára is. Gondoltak az utánpótlásra, ennek érdekében tartották meg a gyermekek és az ifjú érdeklődők részvételével a nyári horgásztábort, aminek nagy sikere volt. Ezt követően egy kisebb vállalatnak rendeztek csapatépítő horgásznapot, később hasonló versenyen jártak a tónál az Egri Rendőrkapitányság, illetve a Heves Megyei Polgárőr Szövetség horgászai is. 

Az idén frissült az egyesület vezetősége, így megújult erővel, új tervekkel vágtak neki az esztendőnek. Először is egy mázsa tükörpontyot telepítettek a tóba, majd villanyvilágítást kapott a horgásztanya. A kedvelt helyen a korábbi csoportokon túl horgászversenyt, valamint szabadidős programot biztosítottak a helyi Gyöngyszem óvoda dolgozóinak és az egri Andrássy György katolikus középiskola csapatának is, de még egy egyesületi rockkoncertet is tartottak. A közösség tagjai karitatív tevékenységet is vállaltak: évente három-öt rászoruló családot támogatnak, az idén már tíz família karácsonyát tették szebbé és gondtalanabbá az önzetlen adományozók révén. 

– A halállomány védelmére igen szigorú szabályokat vezettünk be, amit a horgászok be is tartanak – közölte az elnök. – Azonban volt példa rá, hogy illetéktelen személyek átmásztak a kerítésen. Néhányukat sikerült tetten érni, meg is kapták a büntetésüket. Az orvhalászat megelőzése érdekében ma már több, hetente más és más helyre telepített vadkamerával figyelik a tavat és környezetét. 

 

Szép eredmények a fogási naplókban

Mint Hadobás Zsolt beszámolt róla, a szabadidejüket a vízparton töltő horgászok számára örvendetes adatok kerültek be a fogási naplókba. Az egyesület 220 tagjának, valamint az ott horgászni kívánó további hobbikedvelőnek ponty, csuka, süllő, keszeg, kárász és sügér kiemelésére van lehetősége. Ezek közül már kilenckilós ponty, ugyancsak kilenckilós csuka, másfél kilós domolykó, valamint kárász és keszegféle is horogra került. Mivel ennél a tónál a „fogd meg és ereszd vissza!” szemlélet uralkodik, a kifogott halak a mérlegelés és a fotózás után újra szabadon úszkálhatnak a vízben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában