Közgyűlési beharangozó

2022.02.23. 07:00

Veszélyben vannak az egri bérlakásokban élők?

Már a közgyűlés előtt indulatokat váltott ki Mirkóczki Zita bérlakásos előterjesztése.

Szabadi Martina Laura

Mirkóczki Zita egy korábbi közgyűlésen

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

 A csütörtökön összeülő egri közgyűlésben szó lesz többek között a város idei költségvetéséről, az idei Start Eger! programról és újra módosítanák az alapokmányt is. Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) a vagyonrendelettel kapcsolatban tesz javaslatokat. 

Várhatóan lesznek bőven viták, például az új bizottsági struktúráról, az egyes grémiumok tagjairól, de az egyik előterjesztés, amely az önkormányzati bérlakásokról szóló rendeletet vizsgálná felül, már most indulatokat váltott ki. 

A kezdeményező Mirkóczki Zita (MSZP) tanácsnok. Mint ahogy a beadványában olvasható, a bérbeadásról és bérleti díjakról szóló rendelet több ponton korrekcióra szorul, többek között a január 28-án elfogadott önkormányzati rendeletből következően is, amely módosította a bizottságok struktúráját. 

Szükséges továbbá felülvizsgálni a hivatali ügyintézés folyamatát, a bérbeadási gyakorlatot, valamint ezekkel összefüggésben valamennyi döntés előkészítési mozzanatot, különös tekintettel a bérlőkijelölésére vonatkozó kritériumok pontos megállapítására. Javaslom, hogy a következő közgyűlésre készüljön beszámoló a rendelet végrehajtásának gyakorlatáról, részletesen kitérve arra, hogy kik és milyen feltételekkel juthattak hozzá az önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokhoz, azaz milyen szempontok alapján történt a névjegyzék összeállítását követően a bérlőkijelölés. Az előterjesztés mellékleteként kérem az elmúlt évben lakáshoz jutók névjegyzékét is csatolni – fogalmaz Mirkóczki Zita az előterjesztésben. 

Reagált a polgármester

Azt követően, hogy felkerült a város honlapjára, a városvezetéshez közeli portálon rövidesen megjelent, hogy mindez veszélybe sodorhatja a több ezer lakót, erről érdeklődtünk Mirkóczki Ádám polgármesternél. 

– Igen, valóban veszélybe sodorhatja ez az előterjesztés a jelenlegi bérlőket, de a pénztárcájukat egészen biztosan. Az anyag teljesen kidolgozatlan. Azzal, hogy a bérlőkijelölési jogot, illetve a díjtételeket újra akarja szabályozni, nyilvánvalóan változtatásokat akar az előterjesztő, de hogy pontosan mit és hogyan, azt nem fogalmazza meg – válaszolta kérdéseinkre Mirkóczki Ádám. 

 A legsúlyosabb dolog, ami kiderül, az a díjtételek újraszabályozása. Ez minden esetben csak új értékbecslésen alapulhat. A jelenlegieket a 2009-ben megalkotott és máig érvényes rendelet alapján számítják. El lehet képzelni, hogy 2009-hez képest mekkora áremelkedéssel járna egy új szabályozás. Akár négyszer, ötször magasabbak lehetnek a bérleti díjak – húzta alá. Hozzátette, az anyag ebben a formában átgondolatlan és kifejezetten veszélyes a bérlőkre nézve. 

 

– Ha egy ilyen rendszert újra akarunk alkotni, akkor azt több hónapos, fél éves előkészítés, értékbecslés és bérleti díj számítás után, több alternatívát kidolgozva kell a közgyűlés elé terjeszteni, nem pedig három mondatban az utolsó pillanatban, időt és lehetőséget nem adva senkinek az információk, lehetőségek megismerésére. Ezzel Mirkóczki Zita bebizonyította, hogy 2014-es képviselőségétől kezdve, a mai napig fogalma nincs a bérlakásaink kiutalásának menetéről. Különösen kínos, hogy 2019 októberétől előbb szociális ügyekért felelős alpolgármesterként, majd leváltását követően a szociális bizottság elnökeként első kézből kellene ismernie az eljárásrendet, a rendszer működését amin a jelenlegi városvezetés érdemben nem változtatott 2009 óta – fogalmazott a polgármester. 

 

Az előterjesztésemnek két célja van. Fontos, hogy lássuk, kik kaptak az elmúlt öt évben bérlakást, ki utalta nekik ki, mióta vannak a névjegyzéken. Az átláthatóság érdekében pedig mindössze egy beszámolót kérek a következő közgyűlésre, ami bemutatja a lakásrendelet, gyakorlatát. Ugyanis ebből a folyamatból mi képviselők – és a lakásigénylők is – annyit látunk, hogy az illetékes bizottság, majd a közgyűlés elé kerül egy lista a lakásigénylőkről, akik megfelelnek a rendelet kritériumainak. Kíváncsi vagyok, hogy mi történik ezután. Ki és milyen szempontok alapján dönti el, hogy erről a névjegyzékről ki, mikor, milyen sorrendben jut majd lakáshoz? Szeretném ha a közgyűlés is átlátná a folyamatot, amelynek egyértelműnek kell lennie – ha ehhez kell bármilyen szabályt vagy gyakorlatot módosítani, akkor azt tegyük meg. A lakásra váróknak pedig kiszámíthatóságot szeretnék. Azt akarom, aki rákerül a listára, tudja, hol szerepel rajta, mikor számíthat elhelyezésre. Így tervezhetőbb lesz a jövője. Az egyoldalas előterjesztés ennyiről szól, és semmi másról. Egyáltalán nem érinti a bérleti díjakat, a jelenleg bérlakásban élőket, az ő jogaikat és a helyzetüket sem. Aki ebbe a néhány sorba bármi mást belemagyaráz, azt kizárólag a rosszindulat vezérli – húzta alá Mirkóczki Zita. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában