Átadó

2022.05.06. 08:14

Az első öt kilométer elkészült Jászárokszállás és Tarnaméra között

Csütörtökön adták át a Viszneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megújult, Jászárokszállás és Tarnaméra közötti összekötő út első, 4,9 kilométeres szakaszát.

Sz. Sz. I.

Fodor János Visznek polgármestere, Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, és Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

Szabó Zsolt országgyűlési képviselő az eseményen reményét fejezte ki, hogy a Tarna-híd és a Szarv-Ágy-patak közötti út is hamarosan megújul. 

– Amit pillanatnyilag látunk, az az útjavítás Erk széléig történő folytatása, hogy majd végül Tarnaméráig juthassunk el. A közeljövőben a belterületi utak tekintetében nagyot lépünk előre, ebben a hónapban érkeznek be azok a pályázatok, amelyekkel ezen a területen tudjuk pótolni a hiányosságokat – fogalmazott Szabó Zsolt. 

Szabó Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója arról beszélt, hogy az átadott úttest építése tavaly kezdődött, és idén fejeződött be. 

– Nyolcezer tonna aszfaltot dolgozott be a kivitelező az úttestbe a két részszakasz felújítása során. Jelen pillanatban a folytatás előkészítése zajlik, a munka, reményeink szerint, jövő tavasszal indulhat meg – mondta Szabó Zoltán.





 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában