Pályázat

2022.09.21. 17:49

Új vezetője lesz az egri városfejlesztő cégnek, a jövő heti közgyűlésen döntenek róla

Pályázatot írtak ki az Egri Városfejlesztési Kft. ügyvezetői pozíciójára. Úgy tűnik, megmaradhat a cég.

Sz. M. L.

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az egri közgyűlés jövő heti ülésén vitás pont lehet a városfejlesztési cég ügye, amelyen Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP frakció vezetője és Mirkóczki Ádám polgármester már az előző tanácskozásokon is összekülönböztek. A polgármester szerint ugyanis a cégre már semmi szükség nincs, az csak a belvárosi fejlesztési program miatt jött létre. A frakcióvezető szerint viszont a céghez megfelelő vezetőt és szakembereket kell találni, hogy az önkormányzati cégek pályázatait szakszerűen intézhessék.

Az Egri Városfejlesztési Kft. élére huszonhárman adtak be pályázatot, az értékelés alapján egy mindenben megfelelő, és két csupán formai-technikai hiányosság miatt nem mindenben elégséges pályázatot tartanak alkalmasnak. Előbbi Nagy Istváné, akit az Evat igazgatósága is javasol, szerintük ugyanis övé a  legrelevánsabb pályázat. A szakember egri illetőségű és erősen helyi kötődésű, tizennyolc év pályázati területen végzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában