Liszt Ferenc Művelődési Ház

2022.09.26. 19:13

Újra birtokba vették a hatvani Dalit a civilek és a klubok, együttesek tagjai

Teljesen felújították a művelődési házat.

T. O.

Nagy öröm a megnyitó

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

 A hétfő délutáni ünnepélyes átadást követően keddtől birtokukba vehetik a teljesen felújított Liszt Ferenc Művelődési Házat – ismertebben a Dalit – a helyi civil csoportok, művészeti együttesek, szakkörök és klubok, de természetesen várjuk a kultúra iránt érdeklődő többi városbelit is – mondta a heol.hu-nak Tompa Z. Mihály, az intézmény igazgatója.

Az újhatvani létesítmény felújítására a település első lépésként bruttó 136 millió forintos TOP-os támogatást, majd további 38 milliós többlettámogatást nyert el, az önkormányzat pedig további 60 millió forinttal járult hozzá a költségekhez. Emellett a város önerőből elvégeztette a parkoló és a külső zöldfelületek kialakítását is. A több hónapon át zajló munkálatok során a főépület felújítása mellett sor került a használaton kívüli helységek rendbe tételére és eszközbeszerzésre is, hogy a civil szervezetek, művészeti és gyermekcsoportok méltó körülmények között tölthessék el szabadidejüket a Mészáros Lázár úti patinás intézményben – tájékoztatott Tompa Z. Mihály.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában