Zárás

2022.10.28. 07:00

Lezárult a Tisza-tavon a nyaralóhajók szezonja, már Kiskörén pihennek a járművek

A nyaralóhajók szezonjának immár vége a Tiszán. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogyan telt ez az esztendő, az aszály mennyire határozta meg a most zárult turisztikai szezont.

Molnár Helga

Az aszály miatt a tavat nem hajózhatták a vízi járművek egy darabig, csak a folyót, ez is hatott a szezonra

Forrás: Vajda János/MTI

Magyarország kormánya 2017 végén kormányhatározatban döntött az Európa-szerte népszerű nyaralóhajózás meghonosításáról. 

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a tavalyi szezonnyitón úgy fogalmazott, a Mahart Zrt. által létrehozott nyaralóhajó-program, a kedvtelési célú belvízi hajózás egy újabb turisztikai lehetőséggel színesíti a palettát. Ez a szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajókon teszi lehetővé az önálló nyaralást. 
A Mahart Zrt. Köre Kikötőjének vezetője, Katona György portálunk érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy mindkét állomásukon, Kiskörén, valamint Tokajban is bezártak, már kivették a hajókat. – Az idei szezon a tavalyihoz hasonlóan jó volt. Azt vettük észre, hogy több vendég érkezett, sokan rövidebb időszakokra. Az árakat nem emeltük meg, a bevételünk a több vendég ellenére nem nőtt, de nem is csökkent, ugyanannyi volt, mint az elmúlt esztendőben – rész­letezte. 

Katona György azt is kifejtette portálunknak, hogy a vendéglétszámok jelentősen eltolódtak a kiskörei állomás javára. 

– Ez érthető, hiszen júniusban, júliusban, illetve augusztusban sokan a vízpartra vágynak, csábító a Tisza-tó. A tokaji vidék látogatottsága ezért volt gyengébb, de ez nem volt másképp egyik nyáron sem. Az augusztus sajnos rosszabb volt az aszály miatt – tette hozzá. Elvesztek a vendégek számára a Tisza-tavi látnivalók azzal, hogy drasztikusan apadt a tó vize. – Nem lehetett behajózni több medencébe, így a sarudiba és az abádszalókiba se. Ezek vize egyébként is sekélyebb nyáron, de ez most más volt, fokozatosan vesztettük el azokat – taglalta. Mint közölte, nagyobb szerepet kaptak a hosszú járatok, és felhívták a vendégek figyelmét arra, hogy a tó nem volt hajózható, csak a Tisza folyó. Aláhúzta, a vendégek megértően fogadták az ese­ményeket. 

Szeptemberben viszont megjött a csapadék, s ennek, valamint a vízügyi szakemberek eredményes munkájának köszönhetően visszaállt a rend, és jó hónapot zártak. 

– A flotta húsz hajóból áll, az utolsót az elmúlt hét péntekén vettük ki, Kiskörén szeptember 30-án, míg Tokajban október 10-én zártuk le ezt az idényt – közölte Katona György. 

Téli karbantartás

A szezon végével sem áll meg a munka a kikötőkben, a téli karbantartás időszaka következhet. Ilyenkor a pontonok lebontását készítik elő, víztelenítenek, illetve áramtalanítanak. Ezután kezdődik a hajók téli karbantartása. Kettesével, hármasával szokták vinni a járműveket a szerelőcsarnokba, ott átnézik a víz alatti részeket, kormánylapátokat, hajócsavarokat, majd mentesítenek az algától. Katona György elmondta, általában különösebben nagy külsérelem nélkül megússzák a szezont a hajóik. A húsz vízi eszköz mindegyike Kiskörén állomásozik. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában