Hospice

2022.10.18. 16:26

Megszépítik az utolsó napokat – hospice világnapi megemlékezést tartott az egri kórház

A siker itt nem a gyógyulás, vallják a hospice osztály munkatársai - kiemelkedő hivatástudatukat is elismerték az egri kórház ünnepségén.

Sz. M. L.

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– Ez az a nap, amikor a köztudatba kerülünk kicsit, a hospice megjelenik a sajtóban, olvasnak rólunk az emberek, s nem csak azok, akiknek a mindennapjaiban sajnos részt kell vennünk. Ma ránk figyelnek, így megmutathatjuk, bár a háttérben dolgozunk, a munkánk nagyon fontos annak ellenére, hogy más mint a kórház egyéb területei. A siker itt nem a gyógyulás, hanem az, hogy szeretetben, fajdalommentesen kényelmet tudjuk az utolsó napokra biztosítani. Ma erre hívjuk fel a figyelmet – emelték ki a hospice világnapi ünnepségen kedden a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Refektóriumában. 

Dr. Vácity József a kórház főigazgatója köszönetet mondott a hospice osztály munkatársainak.
– Ez a legnehezebb hivatás, embertársaink mellett lenni, mikor földi életüket befejezve átlepnek egy másikba, ennél szebb talán nincs. Igen is van jövője az ellátásnak, reméljük, minél több kórház választja ezt, remélem, hogy a mai délután muníció lesz a kollégáknak – fogalmazott.

Forsthoffer Erzsébet, az esemény fővédnöke, s a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthon képviselője elmondta, Polcz Alaine a hospice mozgalom alapítója azt vallotta, azok az emberek, akik sokat vannak a halál közelében, s sokat találkoznak családok tragédiájával, megtanuljak értékelni az életet.

Kiemelte, a daganatos megbetegedések negyede európai embereket érint, s emellé most a covid hatásai is társulnak.
– Bakonyszűcsben a  Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonban 8, 10, 11 napos terápián vehetnek részt betegséggel élő gyermekek. Nyugalom, béke színhelye az ország egyetlen lelki rehabilitációs intézménye. Egy daganatos gyermekeket nevelő család életéből átlagosan másfél év kiesik. A beteg gyermek és az anya nem tud a családdal lenni rendszerint. Miközben az apa továbbra is családfenntartó, nagyon sérül a helyzettől és a gyermek egészséges testvérei is. Az intézmény ahhoz kínál segítséget, hogy a beteg gyermekek visszataláljanak elveszett szociális szerepeikhez, pozitív élmények érjék őket, valamint önsegítésre is lehetőséget nyújt. Terapeuták segítik a rehabilitációt de katolikus pap is. Napi ötszöri étkezés. programok délelőtt és délután, mindez térítésmentesen – ismertette.

Ortó Eszter, Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet dietetikusa a hatvani Bátor Táboról beszélt, ahol daganatos, hemofíliás, gyulladásos bélbetegséggel küzdő, long covidos vagy covid utáni sokszervi gyulladással küzdő gyerekeknek is segítenek. Akár kerekesszékkel is meg lehet közelíteni, lovarda, íjászkodás is várja a gyermekeket.

– A gyermekek talán még rosszabbul élik meg a betegség szociális következményeit, az életmód megváltozását, a családi egyensúly és a kortársak elvesztését. Sérül az autonómia, a kompetencia, az összetartozás érzése. A táborban kihívásokkal szembesülnek, melyeket sikerélményként oldanak meg. fontos, hogy a segítők figyelnek arra, ezt ne teherként éljék meg. Új képességeket fedeznek fel. Rájönnek, hogy nincsenek egyedül – emelte ki.

Guba István hospice önkéntes elmondta, hogyan is lett állandó látogatója a hospice osztálynak vasárnaponként. Kapaló Éva, a Doktor Mancsok Állatasszisztált Terápiás Alapítvány vezetője pedig bemutatta, mennyit segítenek a terápiás kutyák a gyógyíthatatlan betegek közérzetének javításában.

Az eseményen dr. Vácity József illetve dr. Thummererné Rebicsek Rita ápolási igazgató főigazgatói dicséretet adott át Strasszer Lászlónénak, aki a méltatás szerint immár tíz éve végzi munkáját nagy hivatástudattal. Szintén elismerték Guba István munkáját is. Végül a Méltóság Mezején elhelyezték a megemlékezés virágait elhunyt betegeik emlékére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában