Tanulás

2022.11.12. 08:12

Nemzetközi konferencia Egerben, középpontban a tanulás és társadalom

A Tanulás és Társadalom Interdiszciplináris Nemzetközi Konferenciát november 10-12 között rendezik meg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.

B. D.

Nemzetközi konferencia az EKKÉ-n

Forrás: EKKE

A konferenciához Magyarországon kívül többek között az Egyesült Királyságból, Nigériából és Romániából több mint 300 résztvevő csatlakozott. A rendezvény célja, hogy lehetőséget adjon a találkozókra és az együttműködésre azoknak a hazai és külföldi kutatóknak, akik tanulmányozzák a tanulást, tanítást, a társadalmat és annak kölcsönhatásait. A tanácskozáson 6 szekcióban 96 személyes előadást, 45 online előadást, valamint 15 e-poszterprezentációt mutattak be, az esemény részleteit az egyetem hivatalos honlapján tették közzé.

– A tanulás egyidős az emberiséggel, tanulás nélkül – nyugodtan kijelenthetjük – nincs is társadalom – fogalmazott köszöntőjében Loboczky János, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottság alelnöke a konferencia megnyitóján, a Líceum Dísztermében.

Dr. Mező Ferenc, az EKKE Pszichológia Intézetének egyetemi docense kifejtette, hogy a konferencia révén szeretnék megalapozni egy nemzetközi és hosszú távú tanulás kutatási projekt alapját. Az eseményen egy tanulást kutató nemzetközi hálózat ünnepélyes alakuló ülése történt meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában