Honvédelem

2023.01.27. 15:07

Vonzó lett mára a katonai pálya: a legalacsonyabb rendfokozatú keresete 400 ezer forint

Egy útkereső fiatalokból álló társaság tagjai azt latolgatták, hogy merre tovább. Egyikük megjegyezte, hogy valószínűleg katonának áll, de még utána kell néznie, hogy mi ennek az útja-módja.

Szilvás István

Gyakorlatra készül a Leopard 2 A4-es harckocsi felkészült személyzete

Forrás: Magyar Honvédség

A fiatalember töprengésére Holló István őrnagy, a 10. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője adta meg a választ.

– Azok számára, akiknek nincs munkájuk, vagy éppen új, kiszámítható megélhetést biztosító helyet keresnek, jó lehetőséget jelenthet a szerződéses katonai szolgálat. Már általános iskolai végzettséggel is be lehet kerülni, de más foglalkozásúak mellett várjuk például szakmunkások, raktárosok, ápolók, informatikusok, mérnökök, jogászok jelentkezését is – jelezte a főtiszt.  

– A tapasztalatok szerint a Magyar Honvédség főként fiatalokat vár a soraiba. Mi a jelentkezés felső korhatára?
– A fő célcsoport valóban a 18 és 40 év közötti korosztály, de bátran jelentkezhet minden olyan 65 év alatti állampolgár, aki büntetlen előéletű, s magyarországi lakcímmel rendelkezik. Azt viszont tudni kell, hogy valamennyi pályázónak komoly alkalmassági megmérettetésen kell átesniük, ennek része a fizikai felmérés, valamint egy egészségügyi és pszichikai vizsgálat.

– A mundér felöltése után egyértelmű, hogy következik az alapkiképzés. Ez mindenkinek kötelező?
– Aki már volt katona, az mentesülhet az alapkiképzés alól, amennyiben a leendő parancsnoka úgy ítéli meg. Aki viszont még nem szolgált a seregben, annak az alapkiképzéssel kezdődik a katonai pályája. Jó hír viszont, hogy már ez alatt az időszak alatt is fizetés jár a számára.

Egy útkereső fiatalokból álló társaság tagjai azt latolgatták, hogy merre tovább. Egyikük megjegyezte, hogy valószínűleg katonának áll, de még utána kell néznie, hogy mi ennek az útja-módja.
Harckocsizó állomány: gyakorlatot hajtanak végre a tatai alakulat katonái
Forrás: Magyar Honvédség

– Mint ismeretes, évek óta jelentős honvédelmi és haderőfejlesztési program zajlik hazánkban. Érezhető-e, hogy ennek hatására több lett a katonai hivatást választók száma?
– Az a tapasztalatunk, hogy a honvédség fejlesztése mindenképpen vonzóvá tette a katonai pályát, s ezt a régió toborzó irodáinak a forgalma is bizonyítja. Az elmúlt évben például mintegy hétszázan írtak alá szerződést a honvédséggel, ebből a mi vármegyénkben 106-an. A legtöbben kihívást keresnek, mások biztos megélhetést és kiszámítható munkahelyet, sokan viszont a tanulás vagy a munka mellett, önkéntes tartalékosként csatlakoztak hozzánk. S ott vannak azok, akiknek a gyermekkori álmuk volt a katonáskodás.

 Hív a sereg, vár a mundér
A toborzók folyamatosa várják a katonai szolgálat iránt érdeklődőket. Mindazok, akik tervezik, hogy netán mundért öltenek, Heves vármegyében a 10. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda Egerben lévő ügyfélszolgálatát kereshetik fel a Hatvanasezred u. 3. szám alatt. Telefonon a 36/313-188-as számon, e-mal-ben pedig a [email protected] címen érhetők el. Érdeklődhetnek továbbá az iranyasereg.hu honlapon is.

 – Szóba került a tartalékos szolgálat, ezt kiknek ajánlják?
– Elsősorban azoknak, akik kipróbálnák magukat ebben a közegben, illetve szeretnének részt venni a honvédelmi feladatokban. Valamennyiüknek lehetőségük van a szakmai kiteljesedésre, ma már például a külföldi missziós szolgálatban is egyre nagyobb szerepet kap ez az állomány. A szerződéses és a tartalékos alapkiképzés részben egységes, de van átjárhatóság a két szolgálati forma között. A jelentkezők az általános katonai, jogi, harcászati, tereptani, egészségügyi és alaki felkészítés után kezdik meg a szolgálatot.

Egy útkereső fiatalokból álló társaság tagjai azt latolgatták, hogy merre tovább. Egyikük megjegyezte, hogy valószínűleg katonának áll, de még utána kell néznie, hogy mi ennek az útja-módja.
Tereptani gyakorlaton vesznek részt a tartalékos katonák
Forrás: Magyar Honvédség

– A leendő katonák számára az sem mellékes, hogy a honvédségnél jelentősen megemelték a béreket.
– A legénységi katonák bérfejlesztése volt a legnagyobb mértékű. A legalacsonyabb rendfokozatú katona jelenleg bruttó 400 ezer forintot kap, Egy pályakezdő, érettségizett őrmester bére 474, míg egy felsőfokú végzettségű hadnagyé 568 ezer forint bruttóban. Emellett a sereg lakhatási, családalapítási, iskolakezdési támogatást kínál, de van Szép-kártyajuttatás, nyugdíjpénztári hozzájárulás, kedvezményes üdülés, ingyenes szűrővizsgálat, továbbá sportolási lehetőség is.

Egy útkereső fiatalokból álló társaság tagjai azt latolgatták, hogy merre tovább. Egyikük megjegyezte, hogy valószínűleg katonának áll, de még utána kell néznie, hogy mi ennek az útja-módja.
Valósághű gyakorlatot hajtanak végre a tartalékos katonák
Forrás:  Magyar Honvédség

– Ilyen tekintetben mire számíthatnak a tartalékosok?
– A lakhelyük közelében szolgálatot vállaló területvédelmi tartalékosok egyszeri juttatásként úgynevezett  szerződéskötési, tovább minden évben rendelkezésre állási díjat kapnak, ez a mindenkori minimálbér 100 százaléka. Amennyiben behívják őket felkészítésre, kiképzésre vagy munkavégzésre, akkor a rendfokozatukhoz és beosztásukhoz mért illetményt kapnak, emellett étkezési és utazási költségtérítés és szállás is megilleti őket. A diákok behívására a tanulmányi időszakon kívül kerül sor, a munka mellett szolgálatot vállalók munkáltatóit pedig a dolgozó kieső idejére kompenzálják.

– Őrnagy úr, köszönjük a tájékoztatást.

 

 

 

   

 

Címkék#katonaság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában