Felújítás

2023.02.07. 19:55

Lelkes önkéntesek segítségével szépült meg a templom, a harangok is megkondulnak hamarosan Patán

A leglátványosabb ­szakaszán már ­túljutott a gyöngyöspatai Kisboldogasszony római katolikus plébániatemplom felújítása, a megszépült külső után a templombelső rekonstrukciója következhet.

Szabó István

Kívülről már megszépült a műemlékvédelem alatt álló patai templom

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A több mint 800 éves templom számtalan felbecsülhetetlen egyháztörténeti kincset őriz. Maka Attila, a gyöngyöspatai egyházközség képviselője elmondta, hogy Utassy Vilmos plébános megrendelésére 2012-13 táján tanulmány készült a templom értékeiről, kijavítandó hiányosságairól. Az országos templomfelújítási program sodrában hívták meg aztán látogatóba 2020 novemberében Soltész Miklós államtitkárt, átadva neki a tanulmányt. 

– Az államtitkár közbenjárásával összeállt egy három ütemből álló, 2,8 milliárd forint összértékű projekt a templom és a környezete rekonstrukciójára. A felújítási terv része a templomon kívül a kántorház, amelyből zarándokházat szeretnénk kialakítani. Továbbá a volt polgármesteri hivatal, ahol kiállítótermeket hoznánk létre, valamint egy állandó színpaddal bíró multifunkcionális parkoló és mosdóhelyiség. Az engedélyek beszerzésére 62,6 millió forintot kaptunk 2020 de­cemberében. Negyvenhét szakértőt fogadtunk a rá következő négy-öt hónap alatt – magyarázta. 

– Első ütemben a templom komplett héjazatának a cseréje, a tető és a torony szerkezetének megerősítése, valamint a villámhárító-rendszer elhelyezése volt a feladat. Majd 2021 szeptemberében meg is kaptuk az ehhez rendelt 500 millió forintot. Építőipari tapasztalatunk azonban nem volt, s az első beérkezett árajánlat 670 millió forint lett. Kivettük az első ütemből a toronyba való feljutás kialakítását, így a munka 478 millióba került volna. Végül a tető hozta a fordulatot. Az oda szánt spanyol bányászott terméskő palát egyetlen cég forgalmazza, s a tulajdonos épp Egerszalókon üdült. El is jött hozzánk, és 74,6 millió forintért elvállalta a munkát, miközben a generálkivitelezők árajánlatai közül a legolcsóbb is 176 millió forint volt. Rájöttünk, ha a projektet részeire bontjuk, és egy generálkivitelező helyett több apró céget bízunk meg, akkor rengeteget spórolhatunk. Így is lett – részletezte Maka Attila. 

A gyöngyöspataiak hiszik azt, hogy ezt a munkát megőrzi az idő

Maka Attila elmondta, hogy a megtakarítások másik részét a lelkes önkéntes csapatnak köszönhetik, amely az egyházi képviselő-testület tagjaira épült, kiegészülve helyi hívekkel. A közösség megérezte, hogy maradandó értéket állítanak elő. A több mint harminc önkéntes munkája annyi megtakarítást eredményezett, hogy napelemrendszert tervezhettek minden épületükre. Az elemeit már megvették, lassan felszerelhetik, mert megjöttek az engedélyek is. Az önkéntes munka mellett felajánlások is voltak, akadt, aki egy 1,5 millió forintos munkát elvégzett ingyen. Más valaki egymilliót érő vasanyagot ajánlott föl. A közösségi tudat mozgósító erejű: a helyiek hiszik, a 800 éve itt álló templom még sok évszázadig itt lesz, s a munkájukat megőrzi a jövőnek. 

A megtakarításból futotta új, aranyozott csúcskeresztre. A külső homlokzat teljesen megújult, úgynevezett lélegző vakolatot kapott, aminek előnye, hogy megelőzi a penészedést. Restauráltatták a templom több száz éves köveit. Elektromos falszellőztető rendszer épült a vizesedés ellen. A korábban felújított óráik is külön meghajtású óraszerkezeteket kapnak. 

– Aminek pontosan tudtuk az árát, arra szerződést kötöttünk. A többi esetben, átalánydíj helyett, mindig a ténylegesen elvégzett munka után fizettünk. Így például egy 30 millió forinttal betervezett munka végül mintegy 7,5 millió forintba került csupán. A megtakarítás módjára menet közben kellett rájönnünk. Még most is rendelkezünk egy bő százmillió forintos tartalékkal – közölte Maka Attila. 

Nagy bánata a pataiaknak manapság, hogy pár hónapja nem szólnak a harangok, épp a rezgésbiztos technikára térnek át. Maka Attila elmondta, hogy a harangszerkezet már készen van, a múlt héten fel is vitték a toronyba beépítésre. Két hónap múlva újra felhangzik majd a harangszó is, tette hozzá. 
 

A templombelső

A belső felújításra a múlt héten egyeztettek a forráskezelővel.  A legfőbb feladatok: az északi oldal barokk ablakainak cseréje, a belső homlokzatok megújítása elektromos átvezetékeléssel, díszvilágítással, szerkezeti megerősítések. Emellett a kőelemek, a Szent Mihály-oltár restaurálása, a biztonságtechnikai eszközök, a hangosítás, kivetítés, a padfűtés telepítése, az orgona felújítása. 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában