Jácint

Sok mindent tanulhatunk különböző emberektől. A szüleink segítenek megtanulni járni, biciklizni, bővítik a szókincsünket, majd az óvodában és a különböző iskolákban a pedagógusoktól rendkívül sok – olykor haszontalannak tűnő – dolgot sajátítunk el. 

Mire megszereztem a diplomámat, olyan mennyiségű anyag gyűlt össze a fejemben, hogy az agyam úgy döntött, szelektál közülük, s mára már a felére sem emlékszem. Vannak azonban dolgok, amiket az iskolákban és könyvekből sem tanulhatunk meg. Valakinek feleslegesnek tűnhet, én mégis büszke vagyok az ilyen tudásomra.

Nagymamámtól például megtanultam, hogy az étel akkor lesz igazán finom, ha jó szívvel készítjük el, s azt is tőle tudom, hogy az apróságok gyakran nagyobb örömet okozhatnak, mint egy drágán vett tárgy. 

Amikor beköszöntött a tavasz, és kinyílt az első pár szál jácint a kertben, a nagyim mindig leszakított néhány lila virágot, s kis pohárkába helyezve bevitte. Az egész szobát belengte a semmihez sem hasonlítható finom illat, s a nagymamám évről évre ugyanúgy tudott örülni ennek. 

Bár mama már négy éve nincs köztünk, még mindig van néhány jácintbokor, amit ő ültetett. Én pedig minden tavasszal leszakítok néhány szálat belőle, pohárkába teszem, és végtelen örömmel tölt el a lakásban terjengő illat. 

Örökre hálás leszek neki, amiért akaratlanul is megtanított értékelni az ilyen apróságokat. 

Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock