2023.04.06. 13:21
Modern játszótér épült az egri bringapálya mellé
11 millió forintból mászóka, mászófal csúszda és homokozó és készült.
Átadták az Ifjúság utcai játszóteret a Lajosvárosban
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap
– Újabb mérföldkőhöz érkezett a városi játszótér-felújítás program. Teljesen új játszótér épült az Ifjúság úton, az extrém bringapálya szomszédságában – mondta Minczér Gábor alpolgármester csütörtökön a helyszínen. Emlékeztetett, hogy a város mind a 85 játszóterét felülvizsgálták korábban, s 300 elemet találtak rossz állapotban. Néhány játszóteret megszüntettek, melyek rossz állapotban kihasználatlanul álltak, 58 maradt az újakkal együtt.
– A felújítást és új helyszínek létesítését célzó kezdeményezés már a múlt évben megkezdődött. Az Északi lakótelepen, a Bervában, az Almagyaron és a Lajosvárosban már készen vagyunk, megkezdtük az Érsekkert nagy játszóterének korszerűsítését is. Most az Ifjúság úton is egy új épült Komlósi Csaba előző éves körzeti keretéből. Köszönetet szeretnék mondani a kialakításért az EKVI munkatársainak, hogy segédkeztek a megvalósításában, illetve az Egri Sportiskolának, hiszen az ő területükön jött létre – mondta Minczér Gábor.
![](https://cdn.heol.hu/2023/04/Jt6oTvhH3UVVsZya9u40wH49XEKxcFyur9d1rSXHkDk/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3ODRhNTc3NzkyMTRiMDlhYTE5ZmZjNzFjOGM5NDM3.jpg)
Komlósi Csaba kiemelte, hogy nagy öröm a helyszínválasztás, hiszen már meglévő, magas fák közé kerültek a játszóelemek, így a nyári melegben is használhatják a gyermekek. Egy fát sem kellett kivágni a kivitelezés miatt.
![](https://cdn.heol.hu/2023/04/F6BsLbnr8_4dUFslXdQ3k_euqxCKfr9XQCKERP_7hEY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyODMxYjFiNzJiMDRlMzc5NmU3YWFjY2Q5NTBkYjAx.jpg)
– A Lajosvárosnak ez a része nem állt túl jól játszóterek ügyében. Itt van mellettünk óvoda, bölcsőde és a bringa pályai is. A jövőben közösségi tér lehet, ahová kisebb és nagyobb gyermekek is járhatnak, örülök neki, hogy létrejöhet egy találkozási pont egy lekerített, zárt, biztonságos területen. Fontos, hogy legyenek még hasonló közösségi terek a városrészben. Hamarosan a Borház soron civil kezdeményezésre is elkészül egy játszótér – mondta a körzet képviselője.
![](https://cdn.heol.hu/2023/04/uRF1xrHrQoY7tmS7fWCXJk6hgCTGGuFk3do3JjZ86hg/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NiZTljMjViYjBiOTRjOTZhMDMzMzlmYTM5Nzg3MTVm.jpg)