Közbiztonság

2023.06.29. 12:20

Gyanús alakok tömege Gyöngyösön: szabadidős egyenruhások is járőrözni fognak

A kétes egyének között vannak, akik drogdíler utasítására, kábítószer fejében járnak lopni a boltokba.

Sz. Sz. I.

Komoly problémáról esett szó a grémium előtt

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Csütörtökön megkezdődött a gyöngyösi képviselő-testület júniusi rendes ülése. Napirend előtti képviselői kérdésre válaszolva Hiesz György polgármester beszámolt arról, hogy a napokban Ferenczy Dániellel, a városrendészet igazgatójával egyeztettek Juhász János r. ezredessel, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság parancsnokával a városban kialakult helyzetről. 

– A közelmúltban furcsa jelenség kezdődött Gyöngyösön, amit leegyszerűsítve úgy lehet megfogalmazni, hogy megjelentek olyan emberek a városban, akik a városrendészet igazoltatásai alapján Nógrád-, illetve többségükben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből érkeznek. Ezek az egyének nem hajléktalanok, de Gyöngyösön csellengő, boltokban lopásokat elkövető, és a városrendészek tapasztalatai alapján igazolhatóan kábítószert, pszichoaktív anyagot fogyasztó személyek. A számuk messze meghaladja azt, mint amikor a jó idő beköszöntével a hajléktalanok kirajzanak a hajléktalanszállókról. Kettesével-hármasával járják a várost, és a szakemberek is csak találgatni tudnak, minek a hatására történt a tömeges megjelenésük. Én nem írom ezt a véletlen számlájára. És annak a számlájára sem, hogy az óriási élelmiszerár-emelkedés miatt hirtelen egyesek elszegényedtek. Ezek huszon-harminc éves fiatalok, és néha rendkívül lepusztult állapotban vannak. A helyzet azért furcsa, mert Egerben ez lezajlott kora tavasszal. A helyzet megoldásához kértünk intézkedési tervet a rendőrparancsnoktól – részletezte Hiesz György.

Mint folytatta, már ezt megelőzően megkérte Ferenczy Dánielt, hogy sűrítsék a városrendészek járőrözését a frekventált helyeken – nagyon gyakran és nagyon keményen végezzenek igazoltatást, csomagellenőrzést, átvizsgálást. 

– Mint megtudtam, ilyenkor döbbenetes dolgok derülnek ki. Többek között a kábítószer és az egyéb annak tűnő anyagok mellett előkerült olyan bevásárlólista is az igazoltatott zsebéből, amit az egyén elmondása szerint a drogdíler adott neki azzal, hogy ha mindezeket ellopja, kap érte anyagot. Ezek az emberek a város boltjaiba be is járnak, lopnak. Ez a helyzet aggasztó – emelte ki Hiesz György.

A polgármester elmondta, hogy az érintettek által kidolgozott intézkedési terv arról szól, hogy megerősítik a járőrözést Gyöngyösön.

– Ez a közterület-felügyelet részéről már elkezdődött, és a turisztikai idényben szokásos rendőr-városrendész járőrpáros is járja már a város utcáit. Júliustól pedig beindul egy szabadidős rendőrből, illetve városrendészből álló járőrpáros csütörtökként, péntekenként és szombatonként. A többletjárőrözés, a szabadidős egyenruhások fizetése természetesen plusz pénzbe kerül, de azt gondolom, az eddigi eredmények önmagukért beszélnek, hiszen már eddig is nagyon sok volt a tettenérés – összegezte Hiesz György.

A grémium ülése a napirendi pontok tárgyalásával jelenleg is tart.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában