Élő történelem

2023.07.14. 13:13

Egerbe jött az egykori egri ortodox zsidó közösség jeruzsálemi főrabbija + fotók

A polgármesterrel folytattak egyeztetéseket.

Szabadi Martina Laura

Ortodox delegáció látogatott a vármegyeszékhelyre

Forrás: Szántó György/Heves Megyei Hírlap

– Több, mint fél évszázad eltelte után a csütörtökön látogatást tett városunkban az egykori egri ortodox zsidó közösség jeruzsálemi főrabbija, Moshe Szofer. A nagyapja és apja voltak hosszú évtizedeken keresztül az egri ortodox közösség vezetői. Ő maga 1947-ben született itt, a Dobó utca 3. szám alatt. Ma, 76 évesen is vezeti tovább ezt a közösséget, csak a történelem vihara miatt, már nem városunkban, hanem Jeruzsálemben – adta hírül Mirkóczki Ádám polgármester pénteken.

– Tegnapi egri útjára elkísérte őt többek között az izraeli kormány Jeruzsálemért felelős minisztere, Meir Porush, valamint Izrael állam budapesti nagykövete, Jacov Hadas-Handelsman és az egykori egri ortodox közösség számos tagja. Ők évtizedekkel ezelőtt Egerben éltek, de voltak olyanok is, akik Gyöngyösről vagy épp Verpelétről származtak. Történelmi tény, hogy ez a közösség jelentős mértékben formálta és alakította Eger városát építészetileg, gazdaságilag és szellemileg egyaránt. A gyermekgyógyászattól kezdve a szakmai kamarákon, megyei újságon át a legkülönbözőbb gyárakig számos olyan infrastruktúrát hoztak létre a múlt században, amelyek – noha más néven – de, a mai napig működnek és munkát adnak az egri és Eger környéki embereknek. Nagyon fontos egyeztetéseket folytattunk egy történelmi város történelmi találkozója során. Eger maga az élő történelem, legyünk rá büszkék! – fogalmazott a látogatásról a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában