Augusztus 20.

2023.08.19. 09:43

A volt egri polgármester és a hittudományi főiskola rektora is tisztikeresztet kapott

A kimagasló egyéni teljesítmények az egész közösséget, az egész nemzetet megerősítik - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, amikor az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket és Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat adott át Budapesten, a Hagyományok Házában.

Augusztus 20. - Állami kitüntetéseket és a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat adták át a Hagyományok Házában

Forrás: Máthé Zoltán/MTI

Az MTI tájékoztatása szerint Semjén Zsolt kiemelte: egy létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. Ez a büszkeségtudat pedig akkor élhető meg, ha nemcsak nagy elődeink voltak, hanem "nagyszerűt alkotó" kortársaink is.
A miniszterelnök-helyettes rámutatott: egy kitüntetés fontos annak, aki kapja, hiszen a díj a társadalom visszajelzése, hogy a közösség, amelyben él, számon tartja és értékeli a munkáját. Fontos annak is, aki adja, ez esetben az államnak, hiszen az állam dolga, hogy felismerje és elismerje a rendkívüli teljesítményeket.

A legfontosabb azonban magának a közösségnek, a magyar társadalomnak, mert "büszkeség és megtartó erő, hogy sokan vannak közöttünk", akik az élet bármely területén rendkívüli teljesítményre képesek - mondta.

- Szent István számtalan szempontból alkotott maradandót - mondta, példaként említve állam- és egyházszervezői, diplomáciai és hadvezéri teljesítményét. Kiemelte Szent István országépítő munkáját, hozzátéve: az első magyar király példáját követve minden magyar küldetése, hogy ott legyen nemzet- és országépítő, ahova a gondviselés állította, a saját közegében, a saját szakmájában.

A miniszterelnök-helyettes végül megköszönte a kitüntetetteknek nemzetmegtartó, nemzeterősítő szolgálatukat.
A Novák Katalin köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át vármegyénkből Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora, Habis László, Eger megyei jogú város volt polgármestere.
Semjén Zsolt továbbá Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt és Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéseket adott át az ünnepségen.
   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában