Ami zárva van, az zárva van

2023.08.14. 19:57

Hoppon maradtak az egri Bagossy koncert után néhányan

Egy olvasónk azt mesélte, a közönségből néhány embert kellemetlen meglepetés ért a múlt csütörtöki koncert után, az egri parkolóházban ragadtak az autóik.

Szabadi Martina Laura

Július 1-től újra nyitva tart a katona téri parkolóház

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Olvasónk beszámolója szerint a múlt csütörtöki Bagossy koncert után nagyjából egy tucat jármű tulajdonosa próbált este 10 után bejutni a parkolóházba autóiért. Vélhetően a közönség egy része a Katona téri parkolóházba állt be, ám nem nézték meg a nyitvatartást. A 22 óráig tartó koncert után már zárva találták az épületet, a tűzoltóságot és a rendőrséget is hívni próbálták. Nem túl meglepő módon, nem kaptak tőlük segítséget a bejutáshoz egy jogszerűen zárva tartó épületbe.

Érdeklődtünk az üzemeltetőnél is: az Evat illetékes divízióvezetőjének tájékoztatása szerint összesen négy autótulajdonost érintett az ominózus eset.

– Ebből mint másnap kiderült három egri, egy pedig miskolci lakhellyel rendelkezik. Ez utóbbi autótulajdonos sérelmezte kollégánknak egyedül, hogy sajnálatosan a saját figyelmetlensége okán bent ragadt az épületben. A Katona téri parkolóházban három helyen helyeztünk el a nyitva tartást jelző táblát. Ebből egyet közvetlenül a sorompóra (tehát amikor az autós behajt, óhatatlanul is el kell olvassa az ott feltüntetett tájékoztatót). A tűzoltósággal, illetve a rendőrséggel kapcsolatos megjegyzést, hogy egy hivatalosan zárva lévő épületet miért nem segítettek feltörni, nem kívánjuk kommentálni. – válaszolták.

Felhívják a figyelmet arra, hogy  parkolóházba való behajtást megelőzően érdemes elolvasni a sorompóra is kifüggesztett, a nyitva tartást feltüntető táblát. Ezen túlmenően lehetséges tájékozódni az EVAT Zrt. saját honlapján, illetve az egyik legnépszerűbb internetes keresőmotor segítségével is megtalálható az épület nyitva tartási rendje.

– Az EVAT Zrt. természetesen a tulajdonos önkormányzat kérésére a szokásostól eltérő rendben is nyitva tudja tartani a parkolóházat, amennyiben erre irányuló kérés érkezik felénk. Erre azonban sem az ominózus esetben, sem más esetben nem volt még példa. Az EVAT Zrt. a Katona téri parkolóházzal kapcsolatos költségeit elszámolja az önkormányzat felé. Egy, a szokásostól eltérő rendű működtetés esetén az ebből fakadó többletköltségét az EVAT Zrt. tovább számlázná az önkormányzat felé – válaszolták arra a kérdésre, hogy a városi rendezvények alkalmával nyitva tudnák-e tartani tovább a Katona téri parkolóházat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában