Előzetes

2023.09.22. 11:00

Életmentő szívügy lett: tekerj a szívedért Egerből!

A kerékpározás és a kardiósport népszerűsítése a célja annak a szombati egészségvédő eseménynek, amelyet az Egri Szív Egyesület rendez a szív világnapja alkalmából. Az egyesület tagjait és a kerekezés bármely korosztályhoz tartozó szerelmeseit reggel 9 órától várják a Dobó téren.

Szilvás István

A Tekerj a szívedért! jelszavú program résztvevői 10 órakor ülnek nyeregbe, s hajtanak végig a felsőtárkányi tóig tartó útvonalon. A körülbelül három órásra tervezett, oda-vissza 26 kilométeres túra közepesen nehéz, így mind a gyermekek, mind pedig az idősebbek biztonságosan végig tudják tekerni. Az sem gond, ha valaki csak a táv egy részét vagy csak a felét kívánja megtenni.

A tó partjára érkezőket frissítővel, illetve vérnyomás- és pulzusméréssel várják, majd dr. Abonyi János kardiológus főorvos, a szervező egyesület elnöke emlékezik meg a szív világnapjáról.

A kerekezőknek a rajt előtt lehetőségük lesz a Bikesafe-, vagyis az országos kerékpár-regisztrációra, illetve igénybe vehetik az Egerbike szakszerviz szolgáltatását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában