Hiányzik 50 millió

2023.09.14. 15:46

Értesítse a hasóságokat, ha fiktív számlákról tud – kéri az Evat Juhász Tamást

Az Evat is beállt azok sorába, akik közleményben reagáltak az egri Városfejlesztési Kft. házkutatási ügyére. A holding szerint ha az egykori cégigazgató fiktív számlákról tud, akkor értesítenie kellene a hatóságokat.

Szabadi Martina Laura

Az EVAT támogatása az előző évi szinten maradt

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Szerdán a rendőrség nyomozó munkatársai helyszíni eljárás keretében házkutatást és iratok lefoglalását hajtották végre az Egri Városfejlesztési Kft.-nél. Az ezzel kapcsolatban a sajtóban megjelent közleményeket és politikai állásfoglalásokat az EVAT Zrt., - tekintettel a folyamatban lévő vizsgálatra és nyomozati intézkedésekre – nem kívánja kommentálni. A Juhász Tamás gazdasági irodavezető által kiadott közleményben írtakra – miszerint a cég könyvelését az EVAT Zrt. végzi, így cégünknél is fellelhetőek az említett „kamuszámlák” – reagálva szeretnénk kiemelni, hogy bár a cég könyvelését valóban társaságunk végzi, de a vonatkozó jogszabályok szerint a számla kibocsátásáért, annak tartalmáért, hitelességéért, sohasem a könyvelést végző személy vagy társaság felel – írta közleményben az Evat Zrt.

– Épp ezért, mivel nem tudjuk, hogy irodavezető úr mely számlákat ítéli meg fiktívként, így azokat beazonosítani sem tudjuk – s még ha tudnánk is, azokat harmadik fél számára társaságunk nem adhatja ki, mely ténnyel irodavezető úr is pontosan tisztában kell, hogy legyen. Kérjük, hogy amennyiben irodavezető úrnak tudomása van a cég könyvelésében akár a saját, akár az utódja regnálása alatt keletkezett, teljesítés nélküli tehát fiktív számlákról, úgy erről haladéktalanul értesítse az illetékes hatóságokat – kérte az Evat.

Mint ahogy arról már beszámoltunk, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya feljelentések alapján több büntetőeljárást folytat különböző bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a céggel kapcsolatban.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában