Zempléni körutat tettek a klub tagjai

2023.10.28. 20:29

Kinyomtathatták a Biblia címoldalát a Vizsolyban járt nyugdíjas rendőrök

Szilvás István

A kirándulók a boldogkői vár megfigyelő bástyájánál

Forrás: Beküldött

Emlékezetes kirándulást tettek az Egri Szent György Nyugdíjas Rendőr Egyesület tagjai a Zemplénben. Az egész napos program során számos olyan emlékhelyet keresett fel az összetartó közösség harminchárom tagja, amelyekhez meghatározó történelmi időszakok és események kötődnek.

Elsőként Vizsolyban álltak meg, ahol megcsodálták a 13. század elején épült református templom belső terét: a patinás szószéket, a karzatot, amely alatt őrzik a híres Biblia egyik eredeti példányát. Mint ismert, 1590-ben ezen a helyen nyomtatták ki a Károlyi Gáspár által fordított első magyar nyelvű teljes Bibliát. Az arra vállalkozó érdeklődők magukra ölthették a korhű kötényt, s az eredeti fából készült szerkezet segítségével kinyomtathatták a szent könyv címlapját.

Berta József is alkalmi nyomdásznak állt
Berta József is alkalmi nyomdásznak állt
Forrás: Beküldött

A program következő állomása a boldogkői vár volt, ahol a nézelődőket elbűvölte a vár legrégebbi része, az öregtorony, a Csonka-, valamint a déli torony alatti megfigyelő bástya, illetve a lovagterem.

A zempléni körút Füzérradványon fejeződött be, ahol a látványos angolparkkal körülvett Károlyi-kastélyt keresték fel. A XVI. század végén emelt épületben eredeti bútorok, festmények, dísztárgyak fogadták a látogatókat, de megcsodálhattak többek között egy régi időkből származó jobb kormányos automobilt is.

Mint Berta József, az egyesület főtitkára elmondta, a közösség tagjai novemberben a Parlamentbe látogatnak, majd a hagyományos karácsonyi ünnepre készülnek: megajándékozzák nagycsaládos társaikat, illetve az egri Móra Ferenc tagiskola növendékeit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában