Várakozás

2023.12.17. 17:30

Fellobbant a 3. láng az egri adventi koszorún + fotók

A közös gyertya gyújtás advent harmadik vasárnapján sem maradt el a Dobó téren.

Szabadi Martina Laura

Felgyulladt a harmadik gyertya a Dobó téren

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Advent harmadik vasárnapján a Dobó téri Eger Advent rendezvénysorozat délutáni programja Nagy Barbara színművész előadásával kezdődött, Halász Judit Karácsony ünnepén című dalát adta elő.

– A harmadik az öröm vasárnapja – mondta Vasné Ignácz Katalin, az Egri Borbarát Hölgyek vezetője. Kiemelte, mindannyian feleségek, családanyák, s advent idején kiemelten igyekeznek biztonságot, szeretet és örömöt adni a családnak .

– Boldogan emlékszem gyermekkorom ünnepi időszakaira. Édesanyám sokat dolgozott, de ilyenkor, a várakozás idején együtt készül a család az ünnepekre. Aztán mikor férjhez mentem, akkor már együtt készültünk az ünnepekre a férjem családjával. Ezt a befelé fordulást, a családi kötelék erejét szeretnénk átadni gyermekeinknek is – mondta.

Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész köszöntötte a jelenlévőket, közös imádság után Szent Péter leveléből idézett, és megosztotta ünnepi gondolatait.

– Hogyan lehetséges tényleg magunkba szállni? – hangsúlyozott egy advent idején talán sokat ismételt kérdést. Elmondta, úgy látja, hogy ha az Evangélium felé fordulunk, válaszokra lelhetünk.

– Minden múlandó, de az Isten igéje örök, mindig aktuális. Eligazít minket, ha gyermeki őszinteséggel várunk választ – hangsúlyozta, majd Vasné Ignácz Katalin meggyújtotta az öröm lángját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában