Határidők

Sosem voltam a világ legpontosabb embere. Nem azért, mert nem érdekel valami, vagy mert nincs kedvem a programokhoz, egyszerűen csak azért, mert mindent az utolsó pillanatra hagyok. Sokat javítottam már ezen a hozzáállásomon, de mindig vannak visszaeső esetek, amikor a gondolkodás kapkodásba megy át.

Jelenleg már általában a határidőket is be tudom tartani, de sokszor még most is az utolsó utáni pillanatra hagyom az elintézni való dolgokat. Így történt ez nemrég is egy hivatalos ügy lebonyolításával, bár mentségemre szóljon, hogy ezúttal nem azért maradt utolsó pillanatra a munka, mert lusta voltam foglalkozni az ügyintézéssel, hanem azért, mert rengeteg más dolgom volt mellette és őszintén szólva elfelejtettem. Egészen tegnap reggelig, amikor is megláttam, hogy hatodika van. Igazából a felismeréstől kezdve már kávéra sem volt szükségem, mert annyira megijedtem és feszült lettem, hogy rögtön felébredtem.

Így indult a szerdai napom. Miután beértem munkába, alig vártam, hogy végezzek a napi feladatommal és intézhessem az ügyeimet. Nyilván azonban az idegesség miatt alig tudtam figyelni, ezért lassabban haladtam, mint ahogy szoktam. Hát ilyen az élet, sajnos van, hogy összecsúsznak a dolgok.

Legnagyobb szerencsémre sikerült végeznem mindennel, de a nap végére szinte nem volt a helyén a fejem. Egy dolgot megtanultam: bármennyi időt is adnak egy feladat elvégzésére, jobban jár az ember, ha minél hamarabb megcsinálja azt, hiszen az élet bármikor közbeszólhat.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)