Filmhíradó

2023.12.28. 21:40

Lyukas tetejű épületben rendezték be a mozit + videó

Kiderül, hogy milyen körülmények között tudtak moziba járni az emberek az 1950-es, 1960-as években.

Hornyák Réka

Poroszlüón üresen állt a mozi, Gyöngyöshalászon lyukas volt a tető

Forrás: filmhiradokonline.hu

Az 1962-es országgyűlésen szó esett többek között a vetítő termek kivitelezéséről és a moziigényről is – derül ki a Filmhíradó tudósításából

Az emberek már akkoriban is szerettek moziba járni, újdonság volt ez mindenki számára. Az emberek a vetítések alkalmával összegyűltek, hogy együtt tölthessenek el időt a szórakozás mellett. Az országgyűlés ülésszakán dr. Ábrányi István heves megyei képviselő számolt be megyénk akkori állapotáról. 

Elmondása szerint Heves 116 községéből 92-ben volt kultúrotthon vagy kultúrház, melyből 80 kultúrházban volt bent a Moziüzem Vállalat is. De voltak olyan települések is, ahol a Moziüzem Vállalat és a helyi tanács nem tudott megegyezésre jutni a béreken, ezért vagy régi, romos épületetekben volt a mozi vagy egyáltalán nem volt a településen. Ez volt a helyzet Poroszlón is, ahol a több mint 5 millió forintból épített kultúrház 600 férőhelyes nagyterme is üresen állt, mert nem jutott megegyezésre a két szerv. Ehhez hasonló helyzetben volt Gyöngyöshalász is, ahol a kultúrház helyett egy régi, uradalmi épületben volt berendezve a mozi, melynek lyukas volt a plafonja is. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában